Vágólapra másolva!
A Kispest továbbra is elemi erővel küzd a kiesés ellen a labdarúgó NB I-ben. Glázer Róbert együttese szombaton 1-1-re végzett a Bozsik-stadionban a Debrecennel, ám a Győr fehérvári sikerével alaposan megközelítette a fővárosi piros-feketékre. A gondokról és az őszi idény hajrájának a reményeiről beszélgettünk Glázer Róberttel, a kispestiek vezetőedzőjével.

- Hány pontot terveznek az utolsó négy fordulóra?
- Az utolsó hat meccset vettük alapul, amikor tíz pont megszerzését irányoztuk elő a csapattal. A ZTE elleni idegenbeli pontszerzés bravúrnak tekinthető, hiszen a zalaiak erősebb játékosállománnyal rendelkeznek mint mi, viszont a Debrecen ellen három pontot kalkuláltunk, így ez az 1-1 csalódás számunkra. Ha a céljainkat el akarjuk érni, a jövőben bravúrgyőzelmekre lesz szükségünk, olyanokra például mint a Győr sikere a Videoton otthonában. A még hátralévő két hazai meccsünkből, az Újpest és a Videoton ellen, az egyiken feltétlenül meg kell szereznünk a három pontot.

- Mitől ilyen szeszélyes a csapata játéka, hiszen például jó futballal nyerni tudtak a Fradi ellen az Üllői úton, majd odahaza kikaptak a sereghajtó Vasastól, és a rivális Győrtől is?
- Már én is megfigyeltem, hogy az élbolyhoz tartozó csapatok ellen jobban játszunk, míg a középmezőnybeli, vagy alsóházi együttesek ellen szenvedünk. De hogy mitől van ez, fogalmam sincs. Talán a papíron jobb csapatok ellen az esélytelenség miatt felszabadultabban futballoznak a mieink, másra nem gondolhatok.

- A keret összetételét ismerve képességbeli gondokat is fel lehet fedezni. Egyetért a megállapítással?
- Kénytelen vagyok. Van ugyanis néhány meghatározó labdarúgónk, mint például Sasu, Piroska, Aranyos, vagy hátul Udvarácz kapus és Lőrinc, akiken sok múlik az eredményességet illetően, a többieknek azonban tudomásul kellene venniük, hogy kötelességük csúszni-mászni a győzelmekért. Vagyis, mi elsősorban az egységes csapatmunkában bízhatunk, s ha ez így lesz, nem is marad el a siker.

Bánki József

Korábban:

Loki-pont Kispesten

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!