Vágólapra másolva!
Négy fordulóval a spanyol labdarúgó-bajnokság B osztálya küzdelemsorozatának befejezése előtt az Atlético Madrid matematikailag is bebiztosította visszajutását az élvonalba.

A fővárosiak 72 ponttal a tabella élén állnak - szombaton 3-3-at játszottak a sereghajtó tarragonai 'Nástic együttesével. Három csapat jut fel: a negyedik helyen álló Recreativo de Huelva 60 ponttal rendelkezik, s egy esetleges pontegyenlőség esetén - ha négyszer győzne, az Atlético pedig négyszer kikapna -, akkor az egymás elleni eredmény a Madridnak kedvezne. Hétszázhuszonegy napi "pokoljárás" után - Jesús Gil y Gil klubelnök nevezte így a kétéves másodvonalbeli tagságot - újra a Primera División tagja a Manzanares-parti gárda.

Legutóbb 1996-ban - amikor a bajnokságot és a Copa del Rey-t is megnyerte a csapat Radomir Antic irányításával - fürödtek meg a Neptun kút vízében a a piros-fehér szurkolók, s most is erre készülődtek a spanyol főváros Plaza de Neptuno nevű terén. A rendőrség, a Guardía Civil azonban nem engedte a tavaszi pancsikálást, így csak "szárazon" köszöntötte a több ezer rajongó a gárda visszakerülését a világ legszínvonalasabb bajnokságába.

Jesús Gil y Gil klubtulajdonos-elnök az öröm pillanataiban jelentette be: lemond elnöki tisztségéről, mint ahogy pár napja Marbella város polgármesteri posztját is feladta az ellenei folyó bírósági eljárás miatt. (Csupán a közelmúltban engedték ki a kétes múltú, és súlyos pénzügyi visszaélésekkel gyanúsított sportvezetőt az előzetesből.) Gil gratulált a csapatnak, és bejelentette, hogy tovább két éves szerződést kínál Luis Aragonés edzőnek, a feljutás kovácsának. Paulo Futre, a klub portugál sportigazgatója szerint "az elnök úr elhatározta, hogy elválasztja az Atléticót - ami az élete - a politikától, ezért mond le pozíciójáról."

A csapat ügyeit formálisan most Miguel Ángel Gil Marin - Jesús Gil fia - és Futre irányítja. A feljutás csapatmunka eredménye, de érdemes megemlíteni a legtöbbet vállalt sztárokat. A kapuban Germán "Mono" Burgos, az argentin válogatott kapusa végig remekelt, ő igazi világklasszis. A védelem oszlopa a spanyol garcía Calvo, a középpályán a tavaly a Málagától szerződtetett Movilla az "agy". A 33 éves csapatkapitány Aguilera átélte a kiesés keserveit is, talán ő örült legjobban a visszakerülésnek.

Elöl a jugoszláv válogatott Stankovic, az uruguayi Correa és Diego Alonso, a Tornádó és a 18 éves szupertehetség, a tavalyi ifjúsági világbajnokság sztárja és gólkirálya, Fernando Torres ontja a gólokat. Torres a spanyol futball legnagyobb tehetsége, Alonso pedig 19 gólt szerzett eddig, s versenyben van a második vonal Pichichi trófeájáért.

Nyilatkozatban üdvözölte az Atlético feljutását Diego Simeone, a Lazio argentin középpályása, aki részese volt a hat évvel ezelőtti bajnoki címnek. "Sohasem csuktam be magam mögött a kaput, nem kizárható, hogy az Atléticóban folytatom" - mondta az argentin válogatott alapembere. "Úgy gondolom, Javi Morenónak és Gaizka Mendietának helye lenne az új csapatban, amely nyugodtan megpályázhatja a bajnoki címet is az élvonalban." Moreno a Milánban, Mendieta a Lazióban vált fölöslegessé, s már "csak" az árban kellene megállapodni.

Ch. Gáll András

Korábban:

Fehér Miklós nem szerződik az Atléticóba

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!