Élő közvetítés
Románia
ÉLŐ
Ukrajna
Vágólapra másolva!
Könnyen lehet, hogy nem szerepel többet az Utrechtben Dombi Tibor. A válogatott focista önhibáján kívül került bajba, de reméli, hogy végül nem éri hátrány.

Dombi két éve írt alá a holland klubhoz három esztendőre, s szerződésében szerepel egy záradék, amely szerint az Utrecht fizeti adója bizonyos részét. A csapat vezetői azonban elfelejtették a kitételt, s mindez ki is derült. Amellett, hogy a klub pereskedik a hivatallal, bevonták Dombi munkavállalási engedélyét, így hiába gyógyult fel az egykori debreceni középpályás a sérüléséből, nem játszhatott a bajnokság hajrájában.

"Bár elvileg visszakaphatom a munkavállalási engedélyemet, azok, akik járatosak az efféle ügyekben, azt mondják, ilyen esetekben már nem szokták visszaadni a papírokat" - mondja Dombi. "Nem csak én jártam így, egyik belga csapattársam is, ő már szakított a klubbal."

Dombi Tibor a jövő héten utazik vissza Hollandiába, hogy egyezkedjen egyesületével. Nem akar rosszul járni, s mivel nem az ő hibájából pattant ki az ügy, reméli, a következményeket nem neki, hanem az Utrechtnek kell viselnie. Azt azonban egyelőre nem tudja, melyik csapatban játszik az ősszel.

Halas Zoltán

Korábban:

Fórum:

Lehet magyar focistából világsztár?

Mindent egy helyen az Eb-ről