Vágólapra másolva!
Ahogyan azt várni lehetett, a szigorú tréner, Molnár László irányítása mellett kőkemény edzésekkel készül az Újpest a bajnokságra és a nemzetközi kupaküzdelmekre. A gyakorlásokon már részt vett három cseh játékos, Cap, Lasota és Cizek, ám a legnagyobb név a szlovák Dzuriké, aki 38-szoros válogatott játékos, s ő is, akárcsak Molnár, annak idején Telek András játékostársa volt az 1. FC Kosice együttesénél.

Dzurik egyébként még mindig tagja a szlovák válogatottnak, megszerzéséhez nagy reményeket fűznek a Megyeri úton, míg az említett cseh labdarúgókat egyelőre tesztelik a szakmai stáb tagjai. Újpestre várnak még három román és egy nigériai futballistát is, ugyancsak próbajátékra.

A magyar igazolások közül a győri Farkas Balázs már a lilákkal készül, nagy az esély a ZTE-csatár, Róth Ferenc szerződtetésére, s tárgyalások folynak a Kispest két román légiósának, Sasunak és Dulceának a megszerzéséről is.

Bánki József

Ajánlat:

Újpestre tart Sasu és Dulcea

Korábban:

Posza nem akar rivalizálni Vlaszákkal

Fórum:

Hajrá Lilák!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!