Két aranylabdás már biztosan ott lesz egy harmadik aranylabdáshoz kötődő jótékonysági futballmeccsen, a "Csillagok mérkőzésén", azaz a brazil Ronaldo és a francia Zinedine Zidane is megerősítette, hgy pályára lép a szerdai portói találkozón, amelyet a velük együtt a Real Madridban játszó portugál Luis Figo szervez szegény gyerekek megsegítésére.
Hogy a Figo nevét viselő karitatív alapítvány által kezelt összeg minél nagyobb legyen, s ily módon minél több pénzt fordíthassanak a rossz sorban élők támogatására, a világfutball számos jeles alakját Portóba invitálták. Zidane-ék mellett jelezte érkezését például a Manchester United rendkívül gólerős csatára, a holland Van Nistelrooy éppúgy, mint a kapusok közül az olasz Buffon és Toldo, a védők sorából a brazil Roberto Carlos és a francia Blanc, a középpálya klasszisai közül a portugál Ruí Costa, a holland Davids, a csatárok között pedig fellelhető az ukrán Sevcsenko, a spanyol Raúl és az angol Andy Cole neve is.
A portói Bessa stadionban rendezendő mérkőzésen az egyik csapat a Luis Figo Alapítvány Csillagai, a másik pedig a UNICEF Csillagai néven fut ki a gyepre, nem kevésbé híres szakemberek irányítása mellett, tudniillik a csapatokat az egyik oldalon Carlos Queiroz, a Real Madrid vadonatúj edzője és Luis Felipe Scolari, a brazil sikertréner gardírozza, míg a másik válogatottat a Realtól frissiben búcsúzó Vicente del Bosque és a Manchester Uniteddel felettébb eredményes Alex Ferguson dirigálja.