Vágólapra másolva!
Néhány fordulóval a bajnokság rajtja után érdemes kicsit részletesebben is megismerkedni a nyáron külföldről a magyar élvonalba szerződött idegenlégiósokkal. Ezúttal a román focisták vannak többségben, keleti szomszédunktól négyen igazoltak Magyarországra, de a kelet-európai régió szinte minden országából (Bulgária és Ukrajna kivételével) köszönthetünk labdarúgót az Arany Ászok Ligában.

A fiatal védő (1980. szeptember 17.) ugyan Horvátországban született, és az NK Rijeka volt az első egyesülete, de bosnyák nemzetiségűnek vallja magát. Még tizenévesen szerződött a Brotnjo Csitluk együtteséhez, amelynek színeiben a 2001-2002-es szezonban indulhatott az UEFA-kupában, és pályára is lépett a Viking Stavanger elleni hazai visszavágón.

Klubja tavaly az Intertotó-kupában indult, és bár az első mérkőzésen 7-0-s, megsemmisítő vereséget szenvedett az FC Zürichtől, a visszavágón a bosnyákok 2-1-re nyerni tudtak, és a győztes gólt éppen Krivic szerezte. Teljesítményére a nemzeti tizenegynél is felfigyeltek, hiszen a tavaly augusztusi, Jugoszlávia elleni barátságos mérkőzésen a válogatottban is bemutatkozhatott.

A legutóbbi idény második felét a horvát Dinamo Zagrebnél töltötte, ahol az utolsó fordulóban a Kamen Ingrad ellen 12 perc erejéig pályára is léphetett.