Vágólapra másolva!
A Debrecen  nyerte az Arany Ászok Liga 27. fordulójának rangadóját a Ferencváros ellen, és már három pont az előnye a tabella élén. Pintér Attila csapata kilenc emberrel fejezte be a találkozót, és sorozatban negyedik bajnoki mérkőzésén szenvedett vereséget. 

A ferencvárosiak a lefújást követően azt nehezményezték, hogy tavasszal már hat játékosukat állították ki a bírók, ráadásul minden esetben rangadón villant a piros lap. Szentes Lázár, a DVSC szakvezetője szerint viszont hiba volna Leandro kiállítására fogni a debreceni sikert.

Szentes Lázár, a DVSC vezetőedzője: "Hibázik, aki azt hiszi, hogy az első kiállítás volt a döntő momentum, és ezért nyertünk. Fontos győzelmet arattunk, egy lépéssel közelebb kerültünk a célunkhoz, ám mint a Fradi elleni meccs előtt is jeleztem: ez a találkozó nem döntött el semmit, öt forduló alatt bármi megtörténhet."

Pintér Attila, az FTC vezetőedzője: "Az elmúlt hetekben azt nyilatkoztam, remélem, sportszerű körülmények közt dől el a bajnoki cím. Amit azonban az MTK mérkőzés óta velünk művelnek, amikor három játékosunkat állította ki a játékvezető, majd az óta újabb három piros lapot kaptunk, már nem tudjuk ellensúlyozni a pályán. Érdemes kiszámolnunk, hogy a játékvezetők hány percenként szórják ki a játékosainkat a rangadókon. 1-0-s vezetésünknél Leandrót olyan szabálytalanságért büntette második sárga lappal a játékvezető, amilyenből legalább harminc volt ezen a meccsen. Azonos létszám mellett nem nyert volna a Debrecen, ebben biztos vagyok. Lassan el kell gondolkodnunk, hogy a rangadókon van-e értelme tizenegy emberrel kiállnunk, mivel általánossá vált, hogy tőlünk úgyis kiállítanak valakit, vagy büntetőt ítélnek ellenünk."

Bánki József