1998-99: négy arany és két ezüst a légiós termés

A magyar labdarúgásban nagyon sokáig nem lehetett külföldre igazolni legálisan, majd a későbbiekben csak egy bizonyos életkor és válogatottságszám elérése után szerződhetett profiklubba az itthon játszó labdarúgó. A rendszerváltás után aztán megszűnt ez a tilalom, és megfelelő ajánlat esetén bárki idegenlégiósnak állhatott, aminek köszönhetően megkezdődött a magyar focisták külföldre áramlása. Az első fecskék már a nyolcvanas évek elején útra keltek, de a folyamat csak a kilencvenes években indult be.

A VfB Stuttgartban Lisztes Krisztián az idény során mindössze három találkozót hagyott ki, és immár több alkalommal volt kezdő ember, mint csere, de Kraszimir Balakov árnyékát nem tudta "levakarni" magáról. Ráadásul az sem tett jót a csapatnak, hogy kétszer is edzőt váltott a szezon során, de a magyar középpályás teljesítményére összességében nem lehetett panasz, hiszen 31 mérkőzésen játszott, ebből 17-szer kezdőként, és két gólt ért el, valamint adott három gólpasszt.

Az 1998-99-es szezon azonban magyar szempontból mindenképpen a Hertha BSC-ről szólt a Bundesligában, hiszen a berlini gárda hatalmas meglepetésre a harmadik helyet szerezte meg, és ebben nagy szerepe volt Király Gábornak is. A portás egyetlen percet sem hagyott ki, s bár az ősz során volt egy kisebb hullámvölgye, Jürgen Röber mester végig kitartott mellette, és ez meg is hozta az eredményét.

Ami az együttes másik magyar labdarúgóját illeti, Dárdai Pál ezúttal több lehetőséget kapott, mint egy évvel korábban, hiszen összesen 21 mérkőzésen szerepelt, igaz, ennek kétharmadában csak csereként lépett pályára, de így is sikerült megszereznie első élvonalbeli találatát az 1. FC Kaiserslautern ellen.

Természetesen az alacsonyabb osztályokban is jó néhány magyar focista kergette a labdát Németországban. A sort Bódog Tamással érdemes nyitni, akinek csapata, az SSV Ulm újoncként rögtön feljutó helyen végzett a második vonalban, és a magyar jobbhátvéd alapembere volt az ulmi gárdának.

Ugyanez már nem volt elmondható a bajnokság előtt a Fortuna Kölnhöz igazolt duóról, Hajdu Attiláról és Dragóner Attiláról: a portás mindössze hét találkozón állt a kapuba, igaz, ebben közrejátszott emlékezetes "doppingesete" (a kapus megfázás ellen használt gyógyszeréről kiderült, hogy tiltott szert is tartalmaz, és Hajdu ezért maradt ki a kezdők közül), míg Dragóner 22 bajnokin szerepelt, és egy alkalommal volt eredményes.

Egy osztállyal lejjebb a Sachsen Leipzig együttesében már csak Virág Béla maradt a magyarok közül, de ő egyetlen mérkőzést sem hagyott ki a szezon során a Regionalligában; Nagy Gábor a Dynamo Dresden együttesében Kardos László csapattársaként öt gólt ért el; Szili Attila pedig továbbra is az 1860 München amatőrcsapatában kergette a labdát.

A Bundesligán kívül még egy topligában akadt honfitársunk, mégpedig a francia első osztályban, ahol az FC Sochaux együttese a szezon előtt leigazolta az SV Salzburg csatárát, Klausz Lászlót. A támadó eleinte rendszeres játéklehetőséget kapott, ám teljesítményével nem sokat tudott segíteni a kiesés ellen küzdő gárdán, így szép lassan előbb a kezdő tizenegyből, majd a cserék közül is kikopott.

Klausz összesen 14 mérkőzésen szerepelt a francia élvonalban, gólt nem tudott szerezni, a csapat pedig kiesett a legjobbak közül, viszont elmondhatja magáról, hogy olyan csapattársai voltak, mint a ma már szerb válogatott Daniel Ljuboja, vagy a jelenleg a Girondins Bordeaux-ban szereplő, immár francia válogatott Carmel Meriem.

Klauszhoz hasonlóan járt a másodosztályban ifjabb Albert Flórián, akinek együttese, a Red Star Paris az utolsó előtti helyen végzett, igaz, a magyar középpályás csupán hat összecsapáson lépett pályára a szezon során. Keller József viszont alapembere volt a Wasquehalnak, amely végül elkerülte a kiesést, a magyar védő pedig 35 összecsapáson egy gólt ért el.