Vágólapra másolva!
Noha az első mérkőzések alapján több topligás együttes is nehéz helyzetben volt, a visszavágók után mindössze egyiküknek kellett búcsúznia az Intertotó-kupából: a spanyol Athletic Bilbao ugyan ledolgozta egygólos hátrányát a román CFR Clujjal szemben, de a tizenegyesrúgások során elbukott. A többi esélyes viszont sikerrel vette az akadályt, a Wolfsburg, a Hamburg, a Lens és a Saint-Etienne idegenben is nyerni tudott, az RC Deportivo pedig veresége ellenére ment tovább.

A galíciai gárda az első mérkőzésen hazai pályán 3-0-ra nyert a szerb Buducsnoszt Podgorica ellen, így aztán viszonylag nyugodtan várhatta a visszavágót, és Joaquín Caparrós mester néhány sztárját nem is vitte magával.

A Depor kezdőtizenegye így is meglehetősen erősnek tűnt, csak a középpályán szereplő Iván Carril volt ismeretlen név, a fiatal focistának az volt az első mérkőzése a felnőttek között. Az első félidőben nem is volt semmi gond, a spanyol együttes jobban futballozott ellenfelénél, amely még csak kapura lövésig sem jutott el, és bár gólt a corunaiak sem értek el, úgy tűnt, hogy a továbbjutás simán meglesz.

Még akkor sem izgultak különösebben a Depor hívei, amikor a szerbek gólzsákja, Radiszlav Szekulic (aki az előző körben a máltai Valletta FC ellen öt találatot szerzett) a 64. percben megszerezte a vezetést a hazaiaknak, ám ez a gól meghozta a Buducsnoszt játékkedvét.

Három perccel a vége előtt Nikola Vujovic is eredményes volt, és a szerbeknek mág mindig volt egy kis idejük, hogy ledolgozzák a hátrányt, de a Depor megrázta magát, és gyorsan szépített, nehogy túl izgalmas legyen a találkozó: Pedro Munitis harcolt ki egy tizenegyest, amit a paraguayi középpályás, az egy év mellőzés után ismét számításba vett Roberto Acuna értékesített, és így a galíciaiak, ha vereséggel is, de továbbmentek a következő körbe.

A másik spanyol csapat, az Athletic Bilbao viszont győzelme ellenére is búcsúzni kényszerült a sorozattól. A baszkok az első meccsen nagy meglepetésre 1-0-ra kikaptak a román CFR Cluj otthonában, de a hátrány nem tűnt ledolgozhatatlannak, főleg, hogy a gárda mostmát sokkal kevésbé tartalékosan lépett pályára, mint Kolozsvárott, a kezdőtizenegy öt helyen is változott.

A San Mamés-stadion 15 ezer fős közönsége elélgedetten láthatta, amint az első félidő hajrájában Javi González egy remek fejessel megszerzi a vezetést a hazaiaknak, és a második játékrésztől mindenki azt várta, hogy a Bilbao újabb gólokat szerez. A lehetőségek meg is voltak az Athletic előtt, ám a mezőnyfölény ellenére nem sikerült újabb találatot elérni, sőt, a kolozsváriak kontráiban is benne volt a gól lehetősége.

Ráadásul a szerencse is elpártolt a hazaiaktól, hiszen az utolsó percben egy távoli lövés a kapufáról vágódott vissza a mezőnybe, a hosszabbításban pedig a baszkok legrutinosabb focistája, Julen Guerrero hagyott ki ziccert. Következhettek tehát a tizenegyesek, amelyek során a hazai együttesből Ustaritz hibázott, és ez elég volt a kieséshez, hiszen a kolozsváriak közül mindenki értékesítette a maga tizenegyesét.

A VfL Wolfsburg az első mérkőzésen hazai pályán ért el 2-2-es eredményt az osztrák Sturm Graz ellen, így a visszavágón csak egy sokgólos döntetlen, vagy egy győzelem jelentett volna számukra továbbjutást. A lehető legerősebb összeállításban szereplő Farkasok ennek megfelelően is kezdtek el játszani, és az argentin játékmester, Andrés d'Alessandro már a 12. percben kiharcolt egy tizenegyest, amit Martin Petrov higgadtan értékesített.

Ezt követően a wolfsburgiak visszavettek a tempóból, és a Sturm vette át az irányítást, de az osztrákoknak nem volt szerencséjük, mert ők is kaphattak volna egy büntetőt, de Kevin Hofland szabálytalannak tűnő belépőjénél a játékvezető nagyvonalúan továbbot intett.

A második félidőben aztán az osztrákoknak mégis sikerült az egyenlítés a veterán védő, Günther Neukirchner révén (ő már a Sturm BL-csapatában is ott volt a kilencvenes évek végén), és a Wolfsburg megint kiesésre állt, de a remek formában lévő Petrov gondoskodott arról, hogy ez ne sokáig maradjon így: a bolgár balszélső tíz pecre rá megint betalált, és a hajrában a kitámadó graziak mellett a német együttes ismét eredményes tudott lenni, így papíron magabiztos győzelmet aratott, még ha a meccs alakulása izgalmas is volt.

A másik német alakulat, a Hamburger SV híveinek már nem kellett így izgulniuk: egyrészt a csapat már az első meccset is megnyerte 4-1-re, másrészt a hamburgiak a visszavágón is ugyanilyen arányban diadalmaskodtak a macedón Pobeda Prilep ellen. Ráadásul a germánok megint kipróbálhattak néhány tehetséges fiatalt, akik közül a másodosztályú Greuther Fürthtől igazolt 19 esztendős Markus Karl gólt is szerzett.

A francia RC Lens is kettős győzelemmel ment tovább, még ha nem is olyan nagy gólaránnyal, mint a HSV: a gallok az első találkozón 2-1-re, a visszavágón idegenben pedig 1-0-ra verték a lengyel Lech Poznant, a lengyelországi mérkőzésen a brazil Jussié már a 11. percben beállította a végeredményt.

A szintén francia AS Saint-Etienne-nek is vendégként kellett nyernie a továbbjutáshoz, elvégre az együttes az első meccsen hazai pályán csak egy döntetlenre volt jó a svájci Neuchatel Xamax ellen. A helvétek a meccset nem tudták a saját stadionjukban rendezni, mivel azt éppen felújítják, így a találkozóra Genfben került sor, ahol a Neuchatel egyértelműen a gól nélküli döntelenre bazírozott, és ez a taktika közel egy órán keresztül eredményes is volt.

Ekkor azonban a franciák új szerzeménye, az SM Caentől megvett Sébastien Mazure vezetést szerzett a Zöldeknek, és ezzel máris oda lett a svájvi csapat idegenben szerzett gól miatti előnye. Tíz perccel később Pascal Feindouno találatánál pedig már szinte reménytelennek tűnt a Xamax helyzete, és bár a franciák az utolsó negyedórát emberhátrányban futballozták végig Zoumane Camara kiállítása miatt, a hazaiak erejéből csak a szépítésre tellett, így a Saint-Etienne ment tovább.