Vágólapra másolva!
A Magyar Labdarúgó Liga (MLL) csütörtökön kizárta a Borsodi Ligából a Bp. Honvéd csapatát, mert a megadott határidőig nem rendezte pénzügyi vitáját korábbi edzőjével, Tornyi Barnabással. Ez azt jelenti, hogy a pillanatnyi helyzet szerint az MTK szabadnapos lesz a hetedik fordulóban.

A zöld-fehér rangadón a Győr az Üllői úton lép pályára a még mindig győzelem nélkül álló Ferencváros ellen. A fővárosi zöld-fehérek sikere esetén a hazai drukkerek 134 nap után ünnepelhetnének hazai győzelmet. Erre legutóbb a május 21-ei FTC-ZTE mérkőzést követően volt példa, amikor is Lipcseiék 4-2-es győzelmet arattak. Azóta bajnoki mérkőzést hazai pályán nem sikerült nyernie az együttesnek.

Az örökmérleg a fővárosiak számára kedvezőbb, 58-szor nyert a Fradi, 39 alkalommal az ETO FC és 39 rangadó döntetlenre végződött, a gólkülönbség 246-174 a budapesti egylet javára. Az Üllői úton 70 mérkőzést játszottak eddig egymással a csapatok, és a Győr 12 győzelme mellett 22 döntetlent és 36 FTC-diadalt jegyezhettek fel a krónikások. Az Üllői úti gólkülönbség 149-77 a hazai gárda szemszögéből. A számok tehát a Ferencváros fölényét mutatják, ám nem árt tudni, hogy idén tavasszal az akkor még bajnoki listavezető FTC ellen a Győr nyert Jäkl Antal találatával.

A listavezető Fehérvár FC a Zalaegerszeget fogadja, a veretlen Újpest a kupagyőztes, a bajnokságban csak a 13. helyen álló Sopronhoz látogat. A bajnoki címvédő Debrecen csütörtöki UEFA-kupa-meccse miatt hétfőn találkozik a Vasassal.

Borsodi Liga, 7. forduló:
október 1., szombat:
Csőszer FC Tatabánya Auto Trader - Diósgyőri VTK 15 ó, v.: Makai
FC Sopron - Újpest FC 18 ó, v.: Arany
Pécsi MFC - Rákospalotai EAC 18 ó, v.: Gergely
Lombard FC Pápa - Kaposvári Rákóczi 18 ó, v.: Dubraviczky
FC Fehérvár - ZTE FC 18 ó, v.: Bede

október 2., vasárnap:
Ferencváros - Győri ETO FC 11.30, v.: Kassai

október 3., hétfő:
DVSC-AVE Ásványvíz - Vasas 18 ó, v.: Fábián
szabadnapos: MTK Budapest

A második fordulóból elhalasztott Kaposvári Rákóczi-Debrecen találkozót későbbi időpontban rendezik.