Vágólapra másolva!
Amíg Angliában és Olaszországban gyakorlatilag komoly rangadó nélkül telik el a hét, addig Spanyolországban és Németországban akad érdekes párosítás. A Primera Divisiónban városi derbire kerül sor, Madridban ugyanis az Atlético és a Real méri össze erejét. A Bundesligában a még veretlen Schalke a címvédő és listavezető Bayern Münchent fogadja.

Az angol labdarúgó-bajnokság kilencedik fordulójában nem rendeznek rangadót, így ha a papírforma beigazolódik, akkor a címvédő Chelsea előnye továbbra is tetemes marad.

José Mourinho együttese azt a Bolton fogadja, amely az elmúlt szezonban elsőként rabolt pontot a Stamford Bridge-ről.

A Bajnokok Ligája-győztes Liverpool hazai pályán fogadja a Blackburn Roverst, és a Vörösöknek a rendkívül gyenge szezonkezdet után égető szükségük lenne a három pontra.

Gera Zoltán csapata, a West Bromwich Albion az Arsenalt látja vendégül. A magyar középpályás még biztosan nem léphet pályára, hiszen sérült kézfejét ismét műteni kellett. Az Ágyúsoknál előreláthatólag két hónapig nem léphet pályára Alekszandr Hleb. A fiatal fehérorosz középpályás a skótok elleni szerdai világbajnoki selejtezőn szenvedett térdsérülést, s a londoni klub orvosai hamarosan megoperálják.

"Egyszerűen nem hiszem el, hogy ennyi sérültünk van, de nincs mit tenni. Úgy gondolom, van annyi jó játékos a keretben, hogy megnyerjük a mérkőzéseket" - nyilatkozta Arsene Wenger vezetőedző.

A londoniaknál jelenleg Ashley Cole, Sol Campbell és Thierry Henry is a maródiak listáját gyarapítja, ráadásul a brazil Gilberto Silva is csak pénteken csatlakozott a kerethez, így a szakembernek őt is nélkülöznie kell a szombati West Bromwich Albion elleni bajnoki mérkőzésen.

A Manchester United Sunderlandben teszi tiszteletét, a vendégszurkolók már pénteken örülhettek egy jó hírnek: John O'Shea és Darren Fletcher, a MU két fiatal játékosa 2009-ig meghosszabbította szerződését a klubnál.

"Büszkék vagyunk rá, hogy évről évre sikerül beépítenünk a csapatba fiatal futballistákat. Hosszú ideje ez a koncepció az egyesületnél" - nyilatkozta Sir Alex Ferguson vezetőedző.

A 24 éves ír O'Shea 1999-ben mutatkozott be a Vörös Ördögök felnőtt csapatában, míg a skót válogatott 21 esztendős csapatkapitányának ez 2003-ban, egy Basel elleni Bajnokok Ligája összecsapáson adatott meg. Mindketten a klub ifjúsági együtteséből kerültek a felnőtt kerethez.