Vágólapra másolva!

Egy ágyban az ellenféllel

Ha egy labdarúgó nem érkezik meg az edzésre időben, akkor számíthat arra, hogy a szakvezető megbünteti őt, különösen akkor, ha az előző éjszakát valamelyik ismert szórakozóhelyen töltötte fiatal hölgyek társaságában. Ez már éppen elég indok arra, hogy a tréner megorroljon az adott játékosra, de a dolog ennél még tovább is fajulhat.

Ezt tapasztalta meg néhány éve a Fenerbahce SK bosnyák csatára, Elvir Bolic is, aki egyébként is meglehetősen feszült viszonyban volt a török gárda edzőjével, Mustafa Denizlivel. A volt szövetségi kapitány az egyik bajnokin már a szünetben lecserélte az indiszponált Bolicot, aki ezt nem fogadta valami barátságosan, és kisebb dührohamot kapott, aminek az öltöző berendezése látta kárát. Ezt követően kikerült a kezdő csapatból, és rendre csak a kispadon kapott helyet, nem sokkal később azonban a tartalékok között találta magát.

Az egyik reggeli edzésen ugyanis nem jelent meg időben, mire Denizli maga emelte fel a telefont, hogy felhívja játékosát, és megkérdezze tőle, miért nem méltóztatott meglátogatni a tréninget. Denizlinek azonban telefonálnia sem kellett ahhoz, hogy tisztában legyen a történtekkel: belenézve a reggeli bulvárlapokba elhűlve láthatta Bolic képét, amint egy éjszakai bárban mulatozik. Ráadásul nem egyedül: a bosnyák futballista mellett éppen Denizli lánya, Selin ült. Nem meglepő, hogy a szakember felkapta a vizet, hiszen Bolic nagy hódító hírében áll, és állítólag lányszívek egész sorát törte már össze.

Persze lehet, hogy ebben az esetben nem elsősorban Bolic volt a "hibás", hiszen nem ez volt az első eset, hogy Selin Denizlit egy futballistával látták együtt. Az egyik szilveszterkor például a nagy rivális Galatasaray SK középpályásával, Ümit Davalával fényképezték le, amint éppen csókot váltanak. Ez természetesen címlapsztori volt a török sajtóban, a Hürriyet például a következő felirattal hozta le a fotót: "Az év első meglepő szerelmi kapcsolata." Való igaz, hogy az idő tájt Ümit nem nagyon kapott játéklehetőséget a Galatában, leginkább csak a kispadon ült, és többször is hangot adott elégedetlenségének. Lehet, hogy így akart közelebb kerülni a Fenerhez, abban bízva, hogy a másik isztambuli klubnál stabil helye lenne a kezdő csapatban?