Vágólapra másolva!
Hogy kétszer nem léphetsz ugyanabba a folyóba? Hérakleitosz nem ismerte a magyar futball kimeríthetetlen kincsestárát. Összeállításunkban az 1986-os mexikói KO-vereség és a 2006-os máltai vereség közötti időszakot vizsgáltuk meg, s összeállítottuk az elmúlt húsz év legnagyobb futballpofonjait taglaló top 10-es listát.

Sikerült sohasem látott mélyponton kezdeni a 2006-2007-es évadot: az Újpest labdarúgócsapata az új szakvezető, Bicskei Bertalan irányításával a liechtensteini Vaduzt fogadta. A nagyhercegség kiscsapata - lévén hogy hazájában nincsen bajnokság - a svájci másodosztályt erősítette, ez azonban nem rettentette el a lilákat, hogy csúfos, 4-0-s zakóba fussanak bele a Szusza Ferenc-stadionban.

A találkozót követően Bicskei Bertalan lemondott. "Borzasztóan sajnálom ezt a mérkőzést, egyszerűen nem tudom hova tenni a dolgokat. Körülbelül egy hete dolgozom a csapattal, de erre semmi nem utalt. A közönséget maximálisan megértem, tudom a kötelességem, így bejelentettem a tulajdonos úrnak, annyira nem érzem a bizalom jelét, hogy nem kívánok Újpesten tovább dolgozni" - nyilatkozta tréner.

Forrás: MTI

Vaduzi tánc a Megyeri úton

Internetes fórumokban azóta is több összeesküvés-elméletet lehet olvasni. Az egyik szerint a csapat így szerette volna jelezni, kár volt kirúgni Mészöly Gézát. A másik szerint többen pénzt tettek arra, hogy a csapat 3-0-ra kikap, pechjükre sikerült még egy negyedik találatot is beszedni.

Málta óta tökéletesen tudjuk, ez mind-mind nem igaz. A magyar labdarúgók képesek ilyen teljesítményre a futballpályán is.

UEFA-kupa-selejtező, 1. forduló, 1. mérkőzés:
Újpest - Vaduz (liechtensteini) 0-4 (0-2)
Szusza Ferenc-stadion, 3500 néző
v.: Moen (norvég)
Újpest: Balajcza - Vermes, Böjte, Vanczák, Völgyi - Erős, Tóth B. - Freud (Kőhalmi, 58.), Sándor Gy. (Vituska, 66.), Tóth N. - Kovács Z. (Szőke, 75.)
Vaduz: Wüthrich - Reinmann (Sturm, 74.), Hasler, Lopez (Urdaneta, 81.), Akdemir - Wieczorek, Bem (Papa Faye, 3.), Maggetti, Langlet - Gaspar, Sara.
gól: Papa Faye (14., 63.), Sara (31., 93.)
sárga lap: Hasler (34.), Vanczák (44.), Maggetti (56.), Vituska (92.)

Nos, ezek után ön még bízik a magyar fociban? A 21. században fogunk még igazi tétmeccset, igazi világversenyen játszani? Kíváncsiak vagyunk, miben bízhat még a fociszurkoló, mit vár a csapattól és milyen megoldást kínál, ha megmondhatja a tutit. Most itt a lehetőség, a legmarkánsabb, legviccesebb, legszakmaibb ötleteket, leveleket, véleményeket összegyűjtjük és publikáljuk, hogy mindenki lássa - 20 szűk esztendő után mit is vár a fanatikus a magyar labdarúgástól! Írjon nekünk!