Vágólapra másolva!
Az élvonalbeli csapatok játékosainak bevonulása után a Szózattal kezdődött A nemzet búcsúja, Puskás Ferenc búcsúztatása az Aranycsapat legendás labdarúgójáról elnevezett stadionban. A lelátón nagyon kevesen, mindössze néhány ezren foglaltak helyet. A stadionbeli búcsúztatást követően egyre többen csatlakoztak a gyászmenethez, amely előbb Hősök terére, majd a Bazilkához vonult, ahol örök nyugalomra helyezték Puskás Ferencet.

A Puskás Ferenc Stadion felé közeledve könnyen lehetett olyan érzése a felületes szemlélőnek, hogy labdarúgó mérkőzés lesz a stadionban. Ugyanúgy jöttek az emberek - főként fiatalok - egyre nagyobb számban a metróból, közülük többen címeres klubsállal, zászlóval. Sajnos, létszámban is nagyjából annyian voltak, mint mostanában egy válogatott meccsen szokás, különbség volt viszont, hogy a túlnyomó többség feketébe öltözve, csendben haladt a stadion felé. Sőt, perecet és fekete zászlót, továbbá Puskás-relikviákat is lehetett vásárolni az élelmes árusoktól.

Fél órával A nemzet búcsújának kezdete előtt igencsak szomorú látványt nyújtott a csaknem teljesen üres lelátó, mely a program kezdetére sem telt meg, még az alsó karéjok sem, nagyjából öt-hatezer ember várta Puskás Ferenc hivatalos búcsúztatását. A Koltay Gábor rendezte gyászünnepség ugyanis hiába volt látványos - mindennél többet jelentett volna, ha most is úgy megtelnek a lelátók, mint huszonöt évvel ezelőtt, Puskás első hazalátogatása alkalmával. Pedig nagyon sok rangos vendég érkezett az eseményre, nem tudnánk más, olyan kortárs magyar embert mondani, akinek a temetése ennyi világszerte elismert hírességet vonzana Budapestre: itt voltak a legendás, ötvenes-hatvanas évekbeli Real Madrid játékosai Gentóval és Santamariával (Raymond Kopa és Alfredo Di Stefano betegsége miatt nem tudott eljönni), itt volt Franz Beckenbauer, Michel Platini és Sir Bobby Charlton, valamennyien a labdarúgás legnagyobb egyéniségei közé tartoznak. A pályát a mostani NB I-es és NB II-es csapatok futballistái állták körül, de a dísztribünön is feltűnt a hazai labdarúgás több prominens alakja. A lelátón helyet foglaló Honvéd-szurkolók többször "Puskás Öcsi!" és "Kispest!" kiáltásokkal fejezték ki tiszteletüket a klub valaha volt legnagyobb játékosa előtt.

Forrás: MTI



"Ha úgy gondolta az Úr, hogy egy évszázadban egyszer egy zsenit küld a világra a milliónyi futballista közé, akkor azt nekünk, magyaroknak adta!" - állt Schmitt Pál beszédében, amely így folytatódott: "Nagy ajándék ennek az országnak, hogy olyan emberrel azonosítják, aki túl a futballon, megmaradt annak, aki volt, bárhová sodorta is az élet, hiszen alkotott a Föld mind az öt kontinensén, megmaradt szerénynek, barátságosnak, segítőkésznek, és egyáltalán nem mellesleg, megmaradt kispesti vagánynak, magyarnak."

Forrás: MTI

A beszéd után a gyászolók filmbejátszást tekinthettek meg az angolok elleni 6-3-as győzelemről, Szepesi György kommentálásával, majd Puskás Ferenc nyilatkozott a világbajnoki döntőről. Ezt követően Szepesi György a pálya széléről, ahonnan többek között ebben a stadionban a szintén angolok elleni 7-1-es diadalt közvetítette - akkor 100 ezren ültek a lelátón - mondott beszédet.

"A magyar nép az egyik legnagyobb fiától búcsúzik. Innen, a pálya széléről köszönöm neked Öcsi, hogy tizennyolc éves korodtól végig kísérhettem pályafutásodat" - mondta többek között Szepesi, az "Aranycsapat 12. embere", aki felidézte azt az esetet, amikor Puskás gólkirályi címhez segítette csapattársát, Alfredo di Stefanót.

Szepesi György beszéde után Puskás Ferencné kérésére Jose Carreras énekelt felvételről. A zene alatt a Real Madrid küldöttsége ment a koporsóhoz. A klub mostani játékosai ugyan ma mérkőzést játszottak, és így nem tudtak eljönni, itt volt viszont Ramón Calderón klubelnök, aki beszédében köszönetet mondott Magyarországnak, amiért ilyen futballzsenit adott a világnak.

"Nemcsak a Real Madrid, hanem egész Spanyolország emlékezik, siratja legendás csatárát, aki a labdarúgás egy egész évtizedét meghatározta" - mondta Calderón, hangsúlyozva, hogy Puskás bálvány volt, minden gyermek példaképe, négyszeres gólkirály.

Forrás: MTI


"Hős volt Spanyolországban és Magyarországon is, ahová mindig haza akart térni családja közébe" - jelentette ki, majd hozzátette: "Büszkék vagyunk rá, hogy a játékosunk volt, mellszobra által örökké velünk lesz. Köszönet Magyarországnak, hogy lehetővé tette eme futballzseni megszületését és hogy megosztotta a futballvilággal ezt a kitűnő játékost. Tegyünk meg mindent, hogy emléke örökké éljen. Köszönjük Magyarország, köszönjük Pancho!"

Újabb filmrészletek következtek, aztán Puskás Ferenc felvétele, amelyen a Nótás kedvű volt az apám című dalt énekelte. A játéktéren népviseletbe öltözött párok táncoltak az emelvény körül.

Villar del Mar, a spanyol futballszövetség elnöke - Lennart Johansson, az európai szövetség elnöke nevében is - így búcsúzott a játékostól: "Puskás a XX. század egyik hőseként marad meg a labdarúgás kollektív emlékezetében."

Ahogy fogalmazott: "1952-től 1962-ig, Helsinkitől Amszterdamig minden stadion gyepét megsimogatta a Kispest csatárának legendás bal lába."Csodálatos nagykövete volt a magyar nemzetnek" - szögezte le Villar Mar.

Az egykori csapattárs Buzánszky Jenő búcsújában azt mondta: "Életét a labdarúgásnak szentelte, igazi barát és sportember volt a pályán és a pályán kívül. A pályán zseni, az életben ember tudott maradni. Beírta nevét abba az "Aranykönyvbe", amely a magyarok nagy cselekedeteit és világörökségét rögzíti. Ez megőrzi nevét örökre a XXI. század és a jövő évezredek magyarjai számára" - mondta az Aranycsapat kiváló védője.

A kormány képviseletében búcsúzó Lamperth Mónika önkormányzati és területfejlesztési miniszter azzal kezdte: "De jó lenne hinni, hogy valójában nem is temetni jöttünk. Hogy ez is csak valami káprázatos, Puskás Öcsi-féle csel. De valamennyien tudjuk, akárhogy is kapaszkodunk valamilyen vigaszba, ez a kegyetlen csel volt az utolsó!" "A futballt, a játékot, az életet, a játékos embert szerető világ ezekben a percekben együtt búcsúzik a leghíresebb magyartól, a huszadik század egyik legjobb labdarúgójától - mondta később a sportért felelős miniszter.

A nemzet búcsúja végén a Himnusz hangzott el, az idő közben mintegy hét-nyolcezresre nőtt közönség "Puskás Ferenc, Puskás Ferenc" rigmussal és tapssal köszönt el. A gyászmenet ezután elindult a Hősök terére, ahol katonai tiszteletadásra került sor. A menet élén lovas huszárok haladtak, őket követte a hat ló húzta kocsi az ágyútalppal. Közvetlenül a koporsó mögött az Aranycsapat két, még életben lévő játékosa, Buzánszky Jenő és Grosics Gyula ment.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!