Vágólapra másolva!
A Chelsea és az Arsenal nem bírt egymással a Premier League 17. fordulójának szuperrangadóján, 1-1-re végzett a két londoni gárda, aminek a Manchester United örülhet a legjobban, amely nyolc ponttal vezet a Kékek előtt, akik egy meccsel kevesebbet játszottak. Olaszországban az Inter nyolcadik bajnokiját nyerte zsinórban, és mivel a római derbi a Lazio 3-0-s sikerét hozta, így Mancini csapata hét ponttal vezet a tabellán. A Bundesligában Ruhr-vidéki rangadóra került sor, amelyen a Schalke simán, 3-1-re verte a Dortmundot. A spanyol élvonalban magára talált a gyengélkedő Athletic Bilbao és Valencia, a Ligue 1-ben a Lyon nehezen gyűrte le a PSG-t.

A listavezető Inter, amelynél Filkor Attila a kispadon foglalt helyet, a 60. percben szerzett vezetést az Empoli ellen, Recoba szabadrúgása után Ibrahimovic emelkedett, és bólintása a felső kapufán csattant, a kipattanót a szemfüles Crespo küldte a léc alá. Tíz perc múlva Vannucchi révén egyenlíthettek volna a toszkánok, a csapatkapitány egy kényszerítő után tiszta helyzetben lőhetett, de 8 méterről a bal sarok mellé gurított.

És ahogy ez ilyenkor lenni szokott, büntetett az Inter, Vannuchi ugyan szerelte az egyik vendégjátékost, de a labda Ibrahimovic elé került, aki a bal kapufa segítségével növelte kettőre az előnyt. A hajrában egy argentin együttműködés újabb találatot eredményezett, Burdisso adott be jobbról, középen pedig Samuel csúsztatott a jobb sarokba, ezzel a milánóiak a nyolcadik bajnokit nyerték meg sorozatban.

A másik milánói csapatnál komoly gondok vannak, hiába kezdett meglepő módon három csatárral a Milan a Torino ellen, Kaká hiányában nem volt fantázia és átütőerő a támadásokban, ráadásul Gilardino egy erősen vitatható büntetőt a kapufára lőtt, így egy pont jutott Carlo Ancelotti együttesének, ami nulla is lehetett volna, ha Muzzi két kísérlete nem a kapufán csattan.

A Fiorentina elmozdult a kiesőhelyről, a Violák Mutu találatával nyertek Veronában, és ha nem lett volna a 15 pontos büntetés, akkor a negyedik helyen tanyáznának. Így azonban az egyik újonc, a Catania foglalja el ezt a pozíciót, amely Spinesi már-már szokásosnak mondható góljával győzte le az Udinesét. A játéknap leggólgazdagabb meccsét Bergamóban játszották, ahol a hazaiak már 3-0-ra is vezettek, a végén azonban izgulniuk kellett, mert a Messina nagy hajrával 3-2-re felzárkózott, de ennél többre nem futotta a szicíliaiak erejéből.

Este került sor a római derbire, melyen 24 percet kellett várni az első komolyabb eseményre, Totti lőtt távolról, de Peruzzi lehúzta a labdát. Aztán Pizarro bombáját paskolta ki Peruzzi, éledezett a Lazio is: Rocchi passza után Mauri elől mentettek a Farkasok védői.

Aztán két fejest jegyezhettünk fel, Taddei bólintása elkerülte a kaput Totti beadása után, Cribari kísérleténél viszont Doni és a felső kapufa közös erővel mentett. A félidő végén jött a csattanó, Ledesma 25-ről elengedett ballásbas bombája vágodott a jobb felsőbe.

A szünet után Mexes hibázott nagyott, Pandev lecsapott a labdára, átpöckölte a kifutó Doni fölött, majd ütközött a kapussal, Rosetti előbb nem ítélt semmit, aztán az asszisztenssel konzultálva a tizenegyespontra mutatott, és piros lapott adott Doninak.

Később korrigált, és sárgát osztott ki a kapusnak, aki Oddóval nézett farkasszemet, de a Lazio jobbhátvédje nyerte a párharcot, a balra dőlő Donit becsapva jobbra küldte a labdát.

Jönnie kellett előre a Romának, és rá is léptek a gázpedálra Spalletti fiai, Panucci beadását Mancini elvetődve, kapásból küldte a léc fölé, aztán Totti ballal bikázott a kapu mellé. A túloldalon Mauri tekert a jobb sarok mellé, aztán megint a Román volt a sor, Totti csúsztatott, de pár centit tévedett.

A 73. percben jött a kegyelemdöfés, Rocchi nagy labdát adott a védők mögül kilépő Maurinak, aki a kapufára emelt, a kipattanót Mutarelli vágta be, kialakítva ezzel a 3-0-s végeredményt, érdekesség, hogy a Lazio soha nem nyert háromgólos különbséggel a bajnokságban a Roma ellen. A Sasok győzelmének az Inter is örült, amely így hét ponttal vezet a Roma előtt.

Serie A, 15. forduló:
Atalanta - Messina 3-2 (1-0)
gól:
Bombardini (28.), Ferreira Pinto (57.), C. Doni (67.), illetve Cordova (76.), Di Napoli (85.)

Sampdoria - Siena 0-0
piros lap: Konko (85., Siena)

Milan - Torino 0-0

Empoli - Inter 0-3 (0-0)
gól:
Crespo (60.), Ibrahimovic (78.), Samuel (87.)

Chievo - Fiorentina 0-1 (0-0)
gól: Mutu (80.)

Catania - Udinese 1-0 (0-0)
gól:
Spinesi (68.)

Cagliari - Parma 0-0

Lazio - Roma 3-0 (1-0)
gól: Ledesma (44.), Oddo (50., 11-esből), Mutarelli (73.)