Sztárportré: David Villa

Csatárok tekintetében mindig is jól állt a spanyol válogatott, a mostani korszak azonban így is ritkaságszámba megy, hiszen két igazán fiatal, ám máris nemzetközi klasszissá érett támadó rohamoz a nemzeti csapatban. Fernando Torresről és David Villáról van szó. Utóbbi játékos egyre inkább helyet követel magának a mai futball legnagyobb csillagai között, hiszen lábbal, fejjel, rögzített szituációkból és akciókból is rendkívül gólerős.

A társak tehát nem nőttek fel az ifjú titán mellé (legalábbis a bajnokságban), aki végül 18 góllal zárta első idényét a spanyol legmagasabb osztályban. Hogy mire utalt az előbbi kitétel? Arra, hogy a hazai kupában viszont megállíthatatlannak bizonyultak a kék-fehérek.

Az első, meglehetősen kemény ellenfél 2004 tavaszán az akkor másodosztályú UD Salamanca volt, a találkozón Villa is eredményes volt, ennek ellenére hosszabbításra volt szüksége az esélyesebb zaragozaiaknak a győzelem kiharcolásához. Következett a Real Betis elleni páros csata, amelynek visszavágóján, annak is az utolsó perceiben az ifjú csatár újra betalált. Ez a gól azonban korántsem volt annyira fontos, mint a következő, amelyet Villa a Camp Nouban az FC Barcelona ellen ért el, büntetőből - a Zaragoza pedig ezzel meglepetésre 1-0-s győzelmet aratott a katalánok otthonában. Asztúriában a visszavágón aztán sikerült kiharcolni a döntőbe jutást, amelyet hogy, hogy nem, ugyancsak a legnagyobb spanyol stadionban rendeztek meg, az ellenfél pedig a spanyol labdarúgás másik zászlóshajója, a Real Madrid volt. A párhuzamok jegyében Villa azon a meccsen is értékesített egy tizenegyest, a Real Zaragoza pedig hosszabbítás után 3-2-re diadalmaskodott, a támadó tehát magasba emelhette első trófeáját, a Copa del Reyt.

A bajnoki idényt aztán a Kölyök már ismét bombaformában kezdte, először megint a harmadik körben talált be, majd szép sorban a negyedik, az ötödik, a hetedik és kilencedik fordulóban is feliratkozott a gólszerzők közé, utóbbi esetben kétszer is, az ellen a Sevilla FC ellen, amelynek hálóját pár hónappal korábban ugye négy góllal terhelte meg. Az UEFA-kupában is menetelt a gárda, a csoportkörből való továbbjutáshoz két találattal járult hozzá, az FC Utrecht ellen a La Romaredában az ő duplájával szerezte meg a csapat a három pontot (tavasszal aztán újra előjöttek az együttes "gyermekbetegségei", a legjobb 16 között az FK Austria Wien ellen hazai pályán két gólt is kapott a Zaragoza, így 3-3-as összesítéssel, idegenben szerzett kevesebb góllal esett ki).

Akkor már egyre többen állították, hogy az ifjú csillagnak a nagyválogatottban a helye, az akkori szövetségi kapitány, Inaki Sáez pedig hallgatott a szóra (vagy sokkal inkább hitt a szemének), és a 2005 februárjában esedékes, San Marino elleni vb-selejtezőre meghívót küldött Villának. Hiába nyert azonban a spanyol nemzeti tizenegy hazai pályán a papírformának megfelelően fölényesen, öt góllal a miniállam csapata ellen, a Kölyök számára a bemutatkozás nem sikerült valami fényesen, a csatár egy félidő alatt nem tudott meggyőzőt produkálni, így egészen az év októberéig kellett várnia az újabb meghívóra.