Az Inter unalmassá tette az olasz idényt

Akit csakis a győztes kiléte érdekel egy adott bajnoksággal kapcsolatban, gyorsan rányomhatta az "unalmas" bélyeget a Serie A 2006-2007-es idényére, az ugyanis nem sokáig volt kérdés, hogy az FC Internazionale igazi riválisok híján díszlépésben nyeri meg tizenötödik bajnoki címét. Akit viszont esetleg nem hagy hidegen, hogy az AC Milan képében ebből a ligából került ki Európa legjobb klubcsapata és komoly eséllyel a kontinens első számú támadója is Francesco Totti személyében, azoknak álljon itt egy összefoglaló a nemrég véget ért szezonról.

A hatodik és hetedik pozíciókban két olyan együttes végzett, amelyek kihasználhatták volna a pontlevonásokat és a nevesebb ellenfelek botlásait, de nem tették: ez az idény nagy részét dobogós helyen töltött Palermo esetében óriási csalódás, az Empoli FC viszont önmagát felülmúlva lépett elő az ügyeletes meglepetéscsapat szerepkörébe. Luigi Cagni vezetőedző és csapata pedig készülhet az UEFA-kupára, ahol a gárda ebben az idényben csak azért nem indulhatott, mert nem rendelkezett a megfelelő licensszel.

Amilyen szoros és népes volt a középmezőny az idény nagy részében, annyira elvékonyodott a végelszámoláshoz közeledve. Ebbe a részlegbe csupán három klubot, az Atalantát, a Sampdoriát és az Udineset delegálnánk, mint azokat az egyesületeket, amelyeknek valamivel egyenletesebb teljesítménnyel lehetőségük lett volna feljebb kapaszkodni a táblázaton (de nem tették), a kiesés elleni harc ellenben nem érintette őket komolyan. Bergamóban a "nagy szám" elsősorban Cristiano Doni hazatérése és kiváló játéka volt, a technikás irányító 13 találatával meg is szerezte a házi gólkirályi címet.

Rajta kívül tavasszal még egy nagy visszatérőnek tapsolhatott a publikum, az utolsó fordulókra ugyanis végre csatlakozhatott társaihoz a pályán Christian Vieri - az egykori válogatott csatár két gólig jutott, az egyik ráadásul olyan látványosra sikerült, hogy beverekedte magát heti gólszépségversenyünk díjazottai közé. A Sampdoriában nem a magyar Koman Vladimir feltűnése volt az év eseménye, sokkal inkább a csatársor tagjainak vergődése. Francesco Flachi, a genovaiak első számú támadója az idény nagy részében nem tudott a csapat rendelkezésére állni, előbb fogadási-, majd nemrég kábítószerbotrányba keveredett, és mindkét "ballépésért" komoly eltiltásokkal bűnhődött, illetve bűnhődik.

Ideális társát, Fabio Bazzanit ugyan elkerülték a hasonló esetek, a pályán azonban ő sem alkotott maradandót - ketten együtt öt gólt értek el. Hiányuk viszont lehetőséget adott arra, hogy tartalékjaik előretörjenek: Emiliano Bonazzoli és Fabio Quagliarella közül ez elsősorban utóbbinak sikerült, akinek teljesítményéről mindent elmond, hogy márciusban egy Skócia elleni Eb-selejtezőn bemutatkozott az olasz válogatottban.

Quagliarella a szezon egyik nagy felfedezettje, 13 góllal lett a Samp házi gólkirálya

Udinében minden bizonnyal csalódásként élték meg a nemrég véget ért szezont: az egy évvel korábban 11. helyen végzett Zebrák csak egy pozíciót tudtak javítani, ráadásul ezt sem zökkenőmentesen. Vincenzo Iaquintáék ugyanis még Giovanni Galeonével a kispadon kezdték meg az idényt, az idős mestert azonban januárban Alberto Malesanira cserélte a klubvezetés, de hosszú távon érdemi fejlődést ez a lépés sem hozott.