Vágólapra másolva!
Nem az Aranylabda az egyetlen év végi díj, amelyet valamelyik neves sportújság ítél oda a labdarúgásban. Az olasz Tuttosport 2003-ban hozta létre az úgynevezett Golden Boy, azaz Aranyfiú-díjat, amellyel az év legjobb 21 éven aluli játékosát tüntetik ki.  Idén magyar is volt a 40 jelölt között, Koman Vladimir azonban nem veszélyeztette a brazil Alexandre Pato győzelmét. Igaz, a Tuttosport internetes szavazásán megelőzi a Milan üdvöskéjét.

Az utánpótláskorú futballisták körében sem a Golden Boy az egyetlen trófea, hiszen egy másik olasz sportújság, a Guerin Sportivo már 1978-baan létrehozta a Bravo-díjat. Ezt azonban nem naptári év szerint ítélik oda, hanem mindig az adott idény legjobbnak tartott U21-es focistája kapja (1992-ig még az U23-as korosztály legjobbját díjazták), ráadásul erről a díjról egyedül a Guerin újságírói döntenek.

A Tuttosport ellenben a France Football példáját követte, amikor 2003-ban megalapította a Golden Boy nevű díjat: az újság Európa 30 vezető szaklapjának újságíróit kérdezi meg, az ő szavazatuk alapján alakul ki a végeredmény. A lap a France Footballhoz hasonlóan összeállít egy előzetes listát, ezen játékosok közül kell megjelölni a legjobb ötöt; az első hely tíz, a második hét, a harmadik öt, a negyedik három, az ötödik pedig egy pontot ér. A szavazók között ott van többek között a francia France Football és L'Equipe, a spanyol Marca, AS és El Mundo Deportivo, a német Kicker és Sportbild, a portugál A Bola és Record, az angol The Times vagy a holland De Telegraaf - hogy csak a legismertebbeket említsük.

Az eddigi győztesek illusztrist névsort alkotnak. A legelső kiírást a holland Rafael van der Vaart nyerte meg 2003-ban, őt Wayne Rooney, majd Lionel Messi követte. 2006-ban Francesc Fabregas végzett az élen, 2007-ben pedig Sergio Agüero. Tavaly minden idők legszorosabb szavazásán végül kisebb meglepetésre a Manchester United brazil középpályása, Anderson nyerte meg a Golden Boy-díjat, a csapatával BL-t nyert futballista csupán három ponttal előzte meg az Arsenal FC angol támadóját, Theo Walcottot.

Anderson idén nem volt ott a jelöltek között, hiszen kinőtte a kategóriát: a 2009-es szavazáson azok vehettek részt, akik 1989. január elseje után születtek. Ezen kritériumok alapján a Tuttosport egy negyven főből álló listát állított össze, amelyen egy magyar futballista is szerepelt Koman Vladimir személyében.

A Golden boy 2009-es jelöltjei

Dominic Adiyah (ghánai, Fredrikstad), Josy Altidore (amerikai, Hull City), Holger Badstuber (német, Bayern München), Gareth Bale (walesi, Tottenham Hotspur), Mario Balotelli (olasz, FC Internazionale), Franco di Santo (argentin, Blackburn Rovers), Giovanni dos Santos (mexikói, Tottenham Hotspur), Alan Dzagojev (orosz, CSZKA Moszkva), Fernando Forestieri (olasz, Málaga CF), Timo Gebhart (német, VfB Stuttgart), Eden Hazard (belga, Lille OSC), Emiliano Insúa (argentin, Liverpool FC), Sztevan Jovetics (montenegrói, Fiorentina), Simon Kjaer (dán, Palermo), Koman Vlagyimir (magyar, Bari), Bojan Krkic (spanyol, FC Barcelona), Toni Kroos (német, Bayern München), Federico Macheda (olasz, Manchester United), Marko Marin (német, Werder Bremen), Thomas Müller (német, Bayern München), Iker Muniain (spanyol, Athletic Bilbao), Tomás Necid (cseh, CSZKA Moszkva), Alberto Paloschi (olasz, Parma FC), Daniel Parejo (spanyol, Getafe CF), Javer Pastore (argentin, Palermo), Alexandre Pato (brazil, AC Milan), Pablo Piatti (argentin, UD Almería), Miralem Pjanics (bosnyák, Olympique Lyon), Andrea Poli (olasz, Sampdoria), Rodrigo Possebón (brazil, Sporting Braga), Rafael da Silva (brazil, Manchester United), Aaron Ramsey (walesi, Arsenal FC), Ben Sahar (izraeli, RCF Espanyol), Davide Santon (olasz, FC Internazionale), Sidnei (brazil, Benfica), Daniel Sturridge (angol, Chelsea FC), Carlos Vela (mexikói, Arsenal FC), Theo Walcott (angol, Arsenal FC), Daniel Welbeck (angol, Manchester United), Franco Zuculini (brazil, TSG Hoffenheim)




Mindezek alapján több különös, hogy a negyven focista között csupán kettő olyat találunk, akik ott voltak a vébén. Koman mellett még a torna gólkirálya és egyben legjobb játékosa, a ghánai Dominic Adiyah került fel a listára, ami azért jól jelzi, hogy világbajnokság ide vagy oda, a torna nem sokat nyomott a latban a Tuttosport szakírói számára.

Sokkal inkább figyelembe vették az egész évben nyújtott teljesítményt: a jelöltek nagy része, ha nem is alapember klubjában, de minimum rendszeresen pályára lép, ami Komanról például nem mondható el a Bariban. Arról nem is beszélve, hogy a díjra jelölt 40 futballista közül 17 már a nagyválogatottban is bemutatkozott, sőt, akad köztük olyan, aki már ott is alapembernek számít: Giovani dos Santost például nyáron a Gold Cupon, azaz a CONCACAF-térség kontinensviadalán választották meg a legjobb játékosnak.

Koman jelölése mindezek alapján nagy elismerésnek számít, és a hírek szerint a magyar középpályás nem maradt szavazat nélkül. A teljes végeredményt a lap ugyan nem hozta nyilvánosságra, de annyi kiderült, hogy a 40 focistából összesen 26-an kaptak voksot, és köztük volt Koman is.

a támadó, aki az ősszel már hét gólt ért el a Serie A-ban, összesen 223 pontot gyűjtött - a második a Fiorentina montenegrói focistája, Sztevan Jovetics lett 156 ponttal, míg a harmadik helyre az FC Barcelona csatára Bojan Krkic futott be, de ő már csak 58 pontot kapott.

A trófeát az AC Milan brazil klasszisa, Alexandre Pato meglehetősen nagy fölénnyel nyerte meg. A támadó, aki az ősszel már hét gólt ért el a Serie A-ban, összesen 223 pontot gyűjtött, a második a Fiorentina montenegrói focistája, Stevan Jovetic lett 156 ponttal, míg a harmadik helyre az FC Barcelona csatára Bojan Krkic futott be, de ő már csak 58 pontot kapott.

A Tuttosport internetes odalán továbbra is lehet szavazni a jelöltekre, de a jelek szerint itt nem annyira a szakmai szempontok, hanem inkább a nemzeti érzelmek a meghatározóak. Úgy tűnik, elsősorban a bosnyák és a mexikói drukkerek érzik fontosnak a dolgot, hiszen az eddig befutott több mint 280 ezer szavazat 47 százalékát Miralem Pjanic kapta, míg a szavazók 32 százalékának választása Giovani dos Santosra esett.

Ebben a versenyben Koman sem nem áll rosszul, hiszen 4,2 százalékkkal ő a harmadik - megelőzve a voksok 3,7 százalékával rendelkező Patót.

www.global-soccer.eu

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!