Vágólapra másolva!
Portugál szélsőjét, Ricardo Quaresmát is bevonná legújabb átigazolási ügyletébe az Inter labdarúgócsapata. Az olasz csapat letett Cristián Ledesma szerződtetéséről, az új célpont a lisszaboni Sporting játékosa, Miguel Veloso, akiért Quaresmát is beáldozná.

Az Internazionale a milánói derbin aratott magabiztos győzelmével megerősítette vezető helyét az olasz bajnokságban. Az AC Milannak a januárban a Laziótól érkezett Goran Pandev is gólt lőtt: a macedón támadót José Mourinho csapata ingyen szerezte meg, mivel a játékos jogi úton bontatta fel szerződését.

Valami hasonlóra várt az Inter az argentin középpályás, Cristián Ledesma ügyében is, aki, akárcsak Pandev, ebben a szezonban egyetlen mérkőzésen sem lépett pályára a rómaiaknál. Mourinhóék abban bíztak, hogy az ő szerződését is érvénytelenítik, és így ingyen igazolhatóvá válik, azonban a liga Ledesma esetében a Laziónak adott igazat.

Újabb argentin játékosa januárban tehát biztosan nem lesz az Internek, bár Massimo Moratti szerint nyáron majd visszatérnek az ügyre. A milánóiak tulajdonosa ugyanakkor kijelentette, hogy szeretnének még egy középpályást igazolni, erre elsősorban Patrick Vieira eladása miatt van szükség.

A hírek szerint Mourinho kiszemeltje nem más, mint a lisszaboni Sporting játékosa, Miguel Veloso: a 23 esztendős középpályás évek óta alapember klubjában, és a portugál válogatottban is egyre több lehetőséget kap. Az Inter állítólag szívesen bevonná az ügyletbe Ricardo Quaresmát, a szélsőnek ugyanis Milánóban nem nagyon megy, viszont Lisszabonban magára találhat, elvégre a Sportingban kezdte pályafutását.

További átigazolási hírek:
Az Monaco izlandi támadóját, Eidur Gudjohnsent a West Ham United szeretné leigazolni. A Blackburn Rovers kölcsönvette a Stuttgart török középpályását, Yildiray Bastürköt.

A Manchester United szerb szélsője, Zoran Tosic kölcsönbe a Kölnhöz került. Olasz lapértesülések szerint a Palermo brazil középpályása, Fábio Simplício a nyáron, szerződése lejártával az AS Romába igazol.

A Sao Paulo középpályását, Hernanest az AC Milan és az Internazionale is vinné. A Lazio kiszemeltje az Udinese játékmestere, Gaetano d'Agostino.

A Portsmouth kölcsönvette a Szpartak Moszkva ghánai csatárát, Quincy Owusu-Abeyiét. A Napoli középpályása, Matteo Contini a Zaragozába szerződött.

A Schalke török támadóját, Halil Altintopot az Eintracht Frankfurt szeretné leigazolni.

www.global-soccer.eu