Vágólapra másolva!
Januárban még egy védőt szerződtethet az Arsenal a nyáron igazolt két középhátvéd, Sébastian Squillaci és Laurent Koscielny után. A kiszemeltek között előkelő helyen áll a Werder Bremen erőssége, Per Mertesacker, akiért azonban közel 24 millió eurót kellene fizetni.

A Leeds United elleni FA-kupa-mérkőzés több szempontból sem volt szerencsés az Arsenal számára. A döntetlen még egy mérkőzést jelent, pedig a versenynaptár már így is rendkívül zsúfolt, ráadásul a találkozón Squillaci sérülést szenvedett. Mivel a csapat középhátvédjei közül Thomas Vermaelen is hosszabb időre kidőlt, így Arsene Wenger is elismerte, hogy amennyiben a francia játékos sérülése is komoly, akkor igazolnia kell valakit.

A klubbal a nyáron több középhátvédet is kapcsolatba hoztak, akik akkor nem szerződtek az Emirates-stadionba, most mégis ott köthetnek ki. Az első számú jelölt a Werder Bremen német válogatottja, Per Mertesacker, aki sok szempontból az ideális megoldásnak tűnik. Megvan a megfelelő rutinja, nevezhető a Bajnokok Ligájába, és fejjátéka is kiemelkedő, az Arsenalnak éppen ilyen bekkre lenne szüksége. Az egyetlen probléma, hogy a Werder januárban nem akarja eladni, és csak csillagászati összegű ajánlatra mondana igent. A brémaiak állítólag 23,8 millió eurót kérnek, ami már csak azért is nagyon sok, mert Mertesacker szerződése 2012 nyarán lejár, az idény végeztével tehát ennek közel a feléért is meg lehetne szerezni. Az Arsenalnak viszont most lenne szüksége középhátvédre.

További átigazolási hírek

A Borussia Dortmund kapusa, Roman Weidenfeller 2014-ig meghosszabbította nyáron lejáró szerződését.

A Blackpool visszautasította a Birmingham City kétmillió fontos ajánlatát csapatkapitányáért, Charlie Adamért.

A Köln a lengyel Lech Poznan csatárával, Arthur Wichniarekkel erősítene.

A Manchester City védője, Wayne Bridge szinte biztosan távozik, a kérdés már csak az, hogy a West Ham Unitedbe vagy az Aston Villába kerül.

A Liverpool kiszemeltje a Stoke City középhátvédje, Ryan Shawcross.

Az Atlético Madrid érdeklődik a Villarreal középpályása, Borja Valero iránt.

A Liverpool holland támadóját, Ryan Babelt a Juventusszal is kapcsolatba hozták.

www.global-soccer.eu