Következő mérkőzések
Horvátország
15:002024. június 19.
Albánia
Németország
18:002024. június 19.
Magyarország
Vágólapra másolva!
A Ferencváros labdarúgócsapatának hivatalos honlapja szerint a klubvezetés Nagy Tamást nevezte ki megbízott vezetőedzőnek, de továbbra is folytatja a tárgyalásokat László Csabával.

"Egy nagyon kellemes beszélgetésen, és korrekt tárgyaláson vagyunk túl a Ferencváros vezetőivel. Nem arról van szó, hogy nagyon másképp láttuk volna a dolgokat a Ferencvárosról, illetve a futballról, és nem is álltam elő teljesíthetetlen anyagi követelésekkel. Ha a Fradi, vagy a magyar válogatott hív, akkor magától értetődő, hogy mindig készen állok a tárgyalásra. Olyan Fradit szeretnék, amilyennek véleményem szerint az ország legnépszerűbb csapatának lennie kell, amelyik képes arra, hogy tűzbe-lázba hozza a közönséget" - nyilatkozta László Csaba a Pepsifoci.hu-nak.

A Ferencvárosnál korábban már dolgozó szakember úgy véli, a Fradi jó kezekben van, de az ideális állapot még távoli.

"A Fradi-szívem mondott valamit, és mondott valamit bennem a külföldön látott kőkemény profizmus is" - mondta, majd hozzátette, a dolgok jelenlegi állása alapján nem tűnik valószínűnek, hogy ő lesz a csapat új edzője.

Mindent egy helyen az Eb-ről