Vágólapra másolva!
A Bolton Wanderers tizenegy év után kiesett a Premier League-ből, miután a csapat a szükséges győzelem helyett csak 2-2-t ért el a Stoke City ellen az utolsó fordulóban. A Bolton magyar kapusának, Bogdán Ádámnak különös szerep jutott a meccsen, Owen Coyle edző szerint ugyanis egyik kapott gól sem volt szabályos.

Owen Coyle nekiesett Chris Foy bírónak a meccs után, szerinte a Stoke első góljánál Jonathan Walters támadta Bogdánt.


Mark és Kevin Davies góljaival ugyan fordított a Bolton, a 77. percben Peter Crouch kiharcolt egy büntetőt a hazaiaknak, pedig Coyle szerint nem szabálytalankodott a magyar kapus. Jonathan Walterst az egész nem érdekelte, egyenlített, a 2-2-vel pedig kiesett a Bolton.

"Nehéz ezt megemészteni. Tudom, az emberek azt mondják majd, hogy savanyú a szőlő, de hogy lehetett megadni az első gólt, mikor Bogdán tisztán fogta a kezében a labdát?" - nyilatkozott Coyle.

"Jonathan Walters jó játékos, de a feje és a könyöke Bogdán karjának közepénél volt, ami elég hihetetlen" - tette hozzá az edző, majd áttért a büntetőt megelőző szituációra. "Ádám nagyot védett Crouch lövésénél, aztán összeütköztek, valójában a csatár szabálytalankodott Ádámmal. Ilyen ítéletek után nem jöhettünk ki jól a meccsből, ennek ellenére Li Csung-jongnak és Tim Reamnek is akadt még helyzete a hajrában."

"Ennyire éles ez a bajnokság - ha Ream fejesénél nem véd hatalmasat a kapus, még mindig a Premier League-ben vagyunk" - panaszkodott az edző. "A játékosaim nagyon csendesek és komorak, ezt az érzést egy menedzser nem tudja megszokni."