Vágólapra másolva!
A következő vb-selejtezőn Magyarország ellenfele egy olyan válogatott lesz, amely legutóbb pótselejtezőt játszhatott, ám ennek ellenére sem számít esélyesnek. Észtországtól a legutóbbi kvalifikációs sorozatban megszerzett csoportmásodik hely megismételhetetlen bravúr volt.

Az észt válogatott a legutóbbi Eb-selejtezők legnagyobb meglepetését okozva a második helyen végzett csoportjában, és így kiharcolta a pótselejtezőt. Mindez már csak azért is váratlan volt a balti ország csapatától, mert semmiféle előjel nem mutatott arra, hogy ilyen jól szerepelhet, elvégre korábban sosem volt negyediknél jobb a kvalifikációs sorozatokban.

Három ponttal kevesebb, egy hellyel előrébb

A legkisebb balti állam válogatottja már 1921 és 1940 között is létezett, és Észtország első három szövetségi kapitánya magyar volt. Sorrendben Kónya Ferenc, Nagy Imre majd Mally Antal irányította a csapatot, mely ebben az időszakban kétszer is játszott a magyar amatőr válogatott ellen, ám ezeket a meccseket nem tekintik hivatalos, nemzetek közötti mérkőzéseknek.

Miután a Szovjetunió felbomlását követően Észtország 1990-ben visszanyerte függetlenségét, a válogatott eredményei nem voltak kiemelkedőek, pedig 2000 és 2007 között holland szövetségi kapitánya volt Arno Pijpers, majd Jelle Goes személyében. Észtország soha még csak a közelébe sem került annak, hogy kijusson egy Eb-re vagy vébére, negyedik helynél sohasem végzett előrébb a selejtezők során.

Ilyen előzmények után 2010 őszén sem adtak semmi esélyt az észteknek, pláne, hogy a csoportban három olyan válogatott is szerepelt, amelyik ott volt a vébén: Olaszország, Szerbia és Szlovénia. Az észtek azonban utóbbi két csapatot képesek voltak megelőzni, és megszerezték a második helyet - más kérdés, hogy a keresztbeverések miatt ehhez mindössze 16 pont elég volt a számukra. A magyar válogatott a saját csoportjában 19 ponttal lett harmadik.

Már mindenkivel játszottak

A pótselejtező már nem sikerült jól az észteknek, hiszen az első mérkőzésen hazai pályán 4-0-ra kikaptak Írországtól. A meccs játékvezetője egyébként Kassai Viktor volt, aki két észt focistát is kiállított, valamint megítélt egy tizenegyest az írek javára, amivel közellenség lett az észtek szemében. A visszavágó formalitás volt, Dublinban az észtek 1-1-re végeztek, az első két Eb-selejtezőjüket pedig egyaránt elveszítették, vagyis tétmérkőzésen immár négy meccs óta nyeretlenek. A barátságos mérkőzések közül idén háromszor tudtak győzni: Salvador, Litvánia és Lengyelország ellen.

Forrás: MTI/Varga György
Kinket (jobbra) a Middlesbrough vette meg Győrből, most Olaszországban játszik

Franciaországtól ugyan kikaptak júniusban, de a találkozó különleges volt: a francia volt ugyanis az utolsó európai válogatott, amellyel az észtek még nem játszottak, így immár mind az 52 UEFA-tagállam ellen pályára léptek. Ami a magyar válogatottat illeti, a pénteki lesz a harmadik összecsapás a két ország között: 2003 novemberében az Üllői úton a vendégek 1-0-ra nyertek (a meccsen mindössze 457 fizető néző volt), 2004 decemberében pedig Thaiföldön, a Király-kupa keretében Magyarország 5-0-ra nyert.

Lőnek mindenhonnan

Az észt csapat egyik legnagyobb erőssége az összeszokottsága. A szövetségi kapitány, Tarmo Rüütli már 2008 óta dolgozik a nemzeti tizenegy élén (ráadásul már korábban is betöltötte ezt a pozíciót), vagyis a mostani lesz a harmadik selejtezősorozat, amin vezeti a csapatot. A keretben pedig hemzsegnek a rutinos játékosok, az aktuális keretből tíz futballista már több mint ötvenszeres válogatott. Négyen (Enar Jääger, Ragnar Klavan, Joel Lindpere és Andres Oper) már a 2003-as magyar-észten is ott játszottak - nálunk Király Gábor és Gera Zoltán maradt meg.

Észtország alaptaktikája olyan, amilyen egy "kiscsapattól" elvárható: többnyire egy csatárral kezd, és lehetőség szerint igyekszik direkt módon futballozni, nem jellemző, hogy sok passzból építené támadásait. Az Eb-selejtezők során összesen 15 gólt szereztek, amelyből nyolc távoli próbálkozást követően született: a korábban a magyar élvonalban is megfordult ex-győri Tarmo Kink, illetve az orosz Amkar Permben légióskodó Konstantin Vassiljev remek rugótechnikával rendelkezik. Vassiljev akár 35-40 méterről is rálövi a szabadrúgásokat, de közelebbről is pontosan céloz, ahogyan azt a lengyelek elleni barátságos mérkőzésen is megmutatta.


Soha nem adják fel

Az is nagyon sokat elárul az észtekről, hogy az Eb-selejtezők során hét gólt szereztek a mérkőzések utolsó tíz percében - a Feröer-szigetek elleni hazai meccsen a rendes játékidő leteltekor még 1-0-s vesztésre álltak, végül mégis nyertek. Ők viszont egyetlen ilyen késői gólt sem kaptak, vagyis az erőnléttel és a küzdeni tudással sincsen problémájuk. Érdekes módon a magasan beívelt labdákkal viszont annál inkább, több gólt is kaptak pontrúgásból, illetve beadásból, és az Eb-selejtezők során két öngólt is összehoztak.

Forrás: AFP/Raigo Pajula
Oper (nyolcas mezben) közelít a 130. válogatott meccshez

A szélsővédekezés nem az erősségük, ráadásul a magyarok ellen nem játszhat az egyik legrutinosabb focistájuk, a jobbhátvéd Jääger, akit a törökök ellen kiállítottak. A helyén az a Tihhon Sisov szerepelt, aki Kinkhez és Jarmo Ahjuperához hasonlóan szintén megfordult a Győri ETO-ban, de egyetlen mérkőzésen sem lépett pályára - érkezésekor még Egervári Sándor volt a tréner, akit azonban menesztettek, és utódja, Dragoljub Bekvalac már nem tartott igényt Sisovra.

Sergei Pareikokapus1977. január 31.Wisla Kraków39-
Artur Kotenkokapus1981. augusztus 20.Jaro FF 25-
Pavel Londakkapus1980. május 14.FK Bodö/Glimt22-
Tihhon Sisovhátvéd1983. február 11.Nömme Kalju35-
Taavi Rähnhátvéd1981. május 16.Tianjin Songjiang66-
Igor Morozovhátvéd1989. május 27.Levadia Tallinn13-
Dmitri Kruglovhátvéd1984. május 24.FK Rosztov771
Ragnar Klavanhátvéd1985. október 30.FC Augsburg822
Enar Jäägerhátvéd1984. november 18.Aalesunds FK90-
Alo Bärengrubhátvéd1984. február 12.Nömme Kalju38-
Taijo Tenistehátvéd1988. január 31.Sogndal IF17-
Aleksandr Dmitrijevközéppályás1982. február 18.FK Gomel76-
Sander Puriközéppályás1988. május 7.KuPS452
Tarmo Kinkközéppályás1985. október 6.Varese665
Joel Lindpereközéppályás1981. október 5.New York Red Bulls815
Martin Vunkközéppályás1984. augusztus 21.Panahaiki Patrasz471
Konstantin Vassiljevközéppályás1984. augusztus 16.Amkar Perm5515
Sergei Mosnikovközéppályás1988. január 7.Pogon Szczecin9-
Ats Purjeközéppályás1985. augusztus 3.KuPS374
Andres Opercsatár1977. november 7.Nea Szalamina Famaguszta12737
Henrik Ojamaacsatár1991. május 20.Motherwell FC6-
Jarmo Ahjuperacsatár1984. április 13.Győri ETO FC17-
Tarmo Neemelocsatár1982. február 10.Nömme Kalju211


A játékos neve után a posztja, a születési ideje, a klubja és a válogatott meccsei, illetve ezeken elért góljai olvashatók.
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!