Vágólapra másolva!
Fair play-díjat kapott hazájában Miroslav Klose, a Lazio német válogatott labdarúgója, mert töröltette az olasz bajnokság ötödik fordulójában, a Napoli ellen szabálytalanul szerzett gólját.

A rómaiak csatára a harmadik percben egy beívelés után kézzel továbbította közelről a labdát a kapuba. Csapattársai rögtön ünnepelni, míg a házigazda nápolyiak tiltakozni kezdtek, a 34 éves légiós pedig odament a játékvezetőhöz, aki aztán törölte a már megadott vezető gólt.

"A bíró megkérdezte tőlem, hogy kézzel értem-e a labdához. Bevallottam, hogy igen, ez volt a legkevesebb. Sok fiatal nézi a meccseinket a tévében, s nekik mi példaképek vagyunk" - indokolta utóbb őszinteségét a csatár.


"Ezért díjat érdemelne" - szögezte le a meccset 3-0-ra megnyerő hazaiak kapitánya, Paolo Cannavaro, aki csapattársaival együtt odament Kloséhoz a beismerés után, és átölelte őt.

Véleményét osztotta a német sportági szövetség is, amely kedden Berlinben ismerte el a sportszerű tettet. Klose - aki este, a svédek elleni világbajnoki selejtezőn 126. alkalommal öltheti magára a német válogatott mezét - egyszer már korrigált saját kárára bírói ítéletet: 2005 áprilisában, még a Werder Bremen futballistájaként nem volt hajlandó elvégezni egy igazságtalanul befújt büntetőt. Gesztusáért akkor is fair play-díjat kapott.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!