Vágólapra másolva!
Ahogy arról az Origo már beszámolt, korábban sosem látott képek kerültek elő az ötvenes évek legendás labdarúgóiról. A képeket Kozák Lajos, a korszak sokat foglalkoztatott sportfotósa készítette. Kozák 1975-ös halála után teljes életművét a Sportmúzeum vásárolta meg, a most előkerült kétdoboznyi negatív kivételével. Digitálisan felújított, animált változatuk a budapesti Millenáris Parkban június 12-én nyíló, a Labdarúgás Művészete nevet viselő kiállításon tekinthető meg. Az egyik videót nálunk megnézheti!

Kozák Lajos fázisfotói tanulmányszerűen, elképesztő részletességgel mutatja be az Aranycsapat, valamint a kor több ismert klasszisának emblematikus trükkjeit, technikai megoldásait. Az ötvenes években jellemzőek voltak a fázisfotós felvételek, amelyek a sport és testnevelés oktatási programban játszottak kulcsszerepet. Kozák Lajos ennek a műfajnak specialistája volt, munkáival több sporttémájú könyvet is illusztrált. A most előkerült képeken Puskás Ferenc ballábas lövése, Kocsis Sándor fejese és ollózása, Hidegkuti Nándor cselei vagy Grosics Gyula védései is mozdulatról mozdulatra végigkövethetők.

Puskás Ferenc: a külső csűdrúgás technikája Minden jog fenntartva/Kozák Lajos


A Labdarúgás Művészete kiállításon megcsodálható, digitálisan felújított képek mellett a másik igazi szenzációt az jelenti, hogy egy új, innovatív technológia segítségével a fázisfotókból szuperlassított, HD-minőségű videók is készültek. Az Aranycsapat játékát eddig csak töredezett, sok esetben hiányos filmszalagokról ismertük, most azonban a kor technológiájának megfelelő, 3D-ben animált, szuperlassított felvételeken is láthatjuk.

A videókat – Kozák Lajos fázisfotóit felhasználva – kifejezetten a Millenáris Parkban hamarosan megnyíló, a Labdarúgás Művészete elnevezésű kiállítás számára készítették el. A projekt kedvéért független grafikusok álltak össze egy animációs csapattá, egy-egy kisfilm elkészítése pedig még úgy is többhetes munka volt, hogy az ehhez szükséges technikát Németh Péter vezető animátor tökéletesítette számukra.

"Egyetlen mozgássorról készült, 20-30 állóképből és fázisfotóból lehet több másodperces, szuperlassított filmet készíteni. A tévében sugárzott mozgóképen 25 képkockát látunk másodpercenként, ezért nekünk a hiányzó kockákat digitálisan kellett megalkotni, hogy a végeredmény egy szép, sima, lassított mozgás legyen" – magyarázza Varsányi Pál, a csapatban dolgozó egyik grafikus.

Miért készül hetekig egy kisfilm?

Nyolc lépésben elmagyarázzuk, hogyan lesz az ötvenes évek fázisfotóiból digitálisan felújított kép, illetve HD-minőségű, szuperlassított film:
1) az első lépés a fotónegatívok nagy felbontású beszkennelése, hogy a végeredmény HD-minőségű lehessen.
2) a képek összefűzése, stabilizálása (a kamera remegésének, mozgásának kisimítása).
3) retusálás: koszok, bevillanások kijavítása.
4) rengeteg „körülvágás" következik, a képet különböző rétegekre bontják: alak, labda, háttér stb.
5) a képen látható alakot még további rétegekre kell bontani (végtagok, test, fej ...). Ezekre a lassításnál akkor van szükség, ha például az egyik végtag takarja mondjuk a testet.
6) Lassítás képkockánként, a két fázis közötti átmenetet meg kell tervezni.
7) A teljes film finomítása, véglegesítése.
8.) A 3D-s jelenetek elkészítése, melyeken egy kocka kimerevedik, és az alkotók egy kamerával közel mennek a kép alakjához. Ezután egy 3D-s szoftverben újraépítik a jelenetet, így már kamerával is lehet mozogni benne.

"Ez egy nagyon aprólékos munka, ahol képkocáról képkockára halad az ember. Ami különösen komplex feladattá teszi mindezt, az az, hogy a teljes mozgássor jól mutasson, hihető, egyúttal szakmailag is helyes legyen. Előfordult, hogy képben megvolt a rúgás előtti és utáni pillanat, de maga a láb és labda találkozása nem. Ilyen helyzetekben volt a legnehezebb rekonstruálni a labdaelrúgás pillanatát, így a munkában futballszakértők is segítették a stúdiót" – tudtuk meg Varsányitól.

Kozák Lajos mintegy nyolcvan, digitálisan felújított képe mellett fél tucatnál is több animált videó tekinthető meg a június 12-én nyíló Labdarúgás Művészete kiállításon.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!