Borkai szerint megmenthető a Győri ETO

Borkai Zsolt SZEMÉLY Foglalkozás sportvezető FOTÓ KÉPKIVÁGÁS laza arckép, portré Budapest, 2014. március 24.
Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke a Környezetügyi Együttműködési Keretmegállapodás aláírásáról tartott budapesti sajtótájékoz
Budapest, 2014. március 24. Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke a Környezetügyi Együttműködési Keretmegállapodás aláírásáról tartott budapesti sajtótájékoztatón a MOB székházában 2014. március 24-én. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt
Vágólapra másolva!
Borkai Zsolt, Győr polgármestere szerint van rá mód, hogy a Győri ETO megőrizze az NB I-es szerepléséhez szükséges licencet. Egy futsalcsapat közbeiktatásával talán megoldható a jogi bűvészmutatvány.

"Járható út lehet, ha a játékosokat és az indulási jogot olyan létező gazdasági társaságba vinnénk át, amelynek egyébként már van a szövetség által kiadott érvényes licence. Ilyen például a Rába ETO önálló futsalcsapatát működtető kft" – mondta Borkai Zsolt győri polgármester a Nemzeti Sportnak.

Hatalmas veszteséget halmozott fel a cég

A Győri ETO-t, ha lett volna vevő, akár meg lehetett volna menteni úgy, hogy eladják a labdarúgócsapatot működtető kft-t. Csakhogy az ügyészség időközben zár alá vette a tulajdonos Quaestor-csoport minden vagyontárgyát, így a csapatot működtető céget is, ezért az nem eladható.

Borkai Zsolt polgármesteri tisztsége mellett a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke is Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt


Megkerestük az MLSZ-t azzal a kérdéssel, hogy meg tudják-e erősíteni a Borkai Zsolt által felvázolt lehetőség létezését, illetve hogy pontosan mely rendelkezések irányadók az ügyben. Ha megérkezik a válasz, frissítjük a cikket.

Így került bajba az ETO

Az ETO FC akkor került nehéz helyzetbe, amikor az egyesületet tulajdonló Quaestor-csoport egyik cége öncsődöt jelentett. A Győri ETO FC Kft. ez után csődvédelmet kért, majd az események hatására a csapat főszponzora, az Audi Hungaria Motor Kft. azonnali hatállyal felbontotta a klubbal kötött együttműködési megállapodását.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!