Vágólapra másolva!
Még sosem nyomult olyan erősen az angliai focilobbi a téli szünet bevezetése érdekében, mint 2016-ban, a Premier League mégis távolabbra került a szünet lehetőségétől, mint valaha. Pedig a szakértők, a menedzserek és a játékosok mellett a statisztikák is egyértelműen alátámasztják, hogy káros, hogy a PL kíméletlen gépezete bedarálja a játékosokat és ezzel a soha semmit sem nyerő angol válogatottat is.

"Ha egy dolgot tanácsolhatnék Pep Guardiolának, akkor az az lenne: kösse fel a gatyáját, mielőtt a Premier League-be jön, mert egész más dolog tudni arról, hogy hány meccset kell játszani errefelé, és megint más a gyakorlatban átélni" – viccelődött kínjában Jürgen Klopp, a Liverpool menedzsere, amikor szinte a pálya szélén jött rá a Stoke elleni Ligakupa-elődöntő előtt, hogy a párharc kétmeccses.

Jürgen Klopp két hónap alatt széthajtotta a Liverpoolt Forrás: AFP

A világ egyetlen focibajnokságában sem játszanak annyi mérkőzést, mint a Premier League-ben, ráadásul nemcsak a meccsek száma magas, hanem az intenzitásuk és az ezzel járó igénybevétel is.

Európában pihennek a kritikus időszakban

A Liverpool például a Jürgen Klopp kinevezését követő 11 meccséből csak egyet vesztett el, közben megszórta a Chelsea-t, a Manchester Cityt és a Southamptont is. Mire azonban igazán lendületbe jött volna a csapat, egy sor kulcsjátékos izomsérülést szenvedett, Skrteltől Coutinhón át Sturridge-ig.

Klopp a saját bőrén tanulta meg, hogy a PL nem az a hely, ahol a Bundesligában nyerő harcmodornak számító gegenpressing (az ellenfél szinte folyamatos letámadása) alkalmazása hosszú távon fizikailag megoldható lenne.

A Liverpool két hónap alatt kis híján belerokkant.

A nagy európai bajnokságokban mindenhol kapnak szünetet a játékosok a bajnokság felénél, a legkritikusabb időszakban. Spanyolországban 10 napot, az olasz Serie A-ban 16-ot, a francia bajnokságban 19-et, a Bundesliga pedig 33 napig pihen a téli szünetben.

Ehhez képest 2015. december 19. és 2016. január 3. között 40 PL-meccset játszottak a csapatok Angliában, és szinte mindegyikük rögtön folytathatta is a darálást az FA-kupa 3. fordulójában.

Miben hasonlít Nagy-Britannia és Izrael?

Az UEFA 53 tagországa közül csak 5 nem tart téli szünetet: Anglia, Észak-Írország, Skócia, Wales és a nem éppen európai klímájú Izrael. Ennek a hatása nemcsak klubszinten, de a válogatottnál is jelentkezik.

A brazil vb-n Anglia nyeretlenül utolsó lett abban a csoportban, amelyet Costa Rica megnyert. A képen látható szurkolók azon viccelődnek, hogy 5200 fontot (2 millió forint) áldoztak a brazíliai útra, de a válogatottjuk kiesett a tornáról, mielőtt ők megérkeztek Forrás: BBC

A Premier League 1992-es megalapítása óta 12 nagy tornát rendeztek. Anglia ezek közül 9-en vett részt (nem jutott ki az 1994-es vb-re, sem pedig a 2008-as Eb-re), de háromszor még a csoportból sem ment tovább. Ennél is megdöbbentőbb, hogy "a nagy küzdők válogatottja"

egyetlen győztes gólt szerzett az egyenes kieséses szakaszban játszott meccsek második félidejében.

Az egy szem győztes gól a 2006-es világbajnokság nyolcaddöntőjében esett, David Beckham szerezte. Ecuadort sikerült két vállra fektetni vele 1-0-ra.

Az angol válogatott teljesítménye a nagy tornákon, 1992–2014
Év Torna Továbbment a csoportból? Góljai az egyenes kieséses szakaszban Góljai az egyenes kieséses szakaszban a 2. félidőben A kiesést jelentő meccs
1992 Eb Nem 0 0 -
1994 vb - - - -
1996 Eb Igen 1 0

Anglia-Németo. 1-1 (tiz.: 5-6)

1998 vb Igen 2 0 Anglia-Argent. 2-2 (tiz.: 3-4)
2000 Eb Nem 0 0 -
2002 vb Igen 4 0 Anglia-Brazília 1-2
2004 Eb Igen 2 1 Anglia-Portugália 2-2
(tiz.: 5-6)
2006 vb Igen 1 1 Anglia-Portugália 0-0
(tiz.: 1-3)
2008 Eb - - - -
2010 vb Igen 1 0 Anglia-Németo. 1-4
2012 Eb Igen 0 0 Anglia-Olaszo. 0-0
(tiz.: 2-4)
2014 vb Nem 0 0 -

A Soccernomics című könyvben – magyarul Fociológia címmel jelenik meg hamarosan – az ország korábbi szövetségi kapitánya, Sven-Göran Eriksson és több angol játékos is beszél a gyászos szereplés okairól.

Gyenge lábbal és gyenge fejben is

Amikor Erikssont megkérdezték, Anglia miért búcsúzott a 2002-es világbajnokság és a 2004-es Eb negyeddöntőjében, azt felelte, hogy a fáradtság miatt: egyszerűen nem tudták kiheverni a tornára a hosszú szezont.

– mondta arra utalva, hogy Anglia legendásan gyenge a tizenegyespárbajokban is.

Sven-Göran Eriksson volt az angol válogatott első külföldi szövetségi kapitánya Forrás: Reuters

A válogatott balhátvédje, Ashley Cole hasonló választ adott. "Legyünk őszinték: be kell ismerni, hogy a második félidőben rendre hiányzott belőlünk valami, döcögött a játék. Hogy pontosan mi, azt meg nem tudnám mondani, de a második félidőkben gyengék voltunk."

Kocogni se tudtak

Csapattársa, Frank Lampard már sokkal konkrétabban beszélt a 2006-os vb-ről: "Az egész torna során szenvedtünk a hőségtől. A második félidőben rendre alulmúltuk, amit az elsőben mutattunk. Paraguay ellen – az volt a legrosszabb meccsünk – nemhogy futni, de kocogni is alig tudtunk."

Carragher (b) és Lampard is kihagyta a maga tizenegyesét a 2006-os vb-n Forrás: AFP

A Portugália elleni tizenegyespárbajban hibázó Jamie Carragher elmondása szerint alig talált oda a büntetőponthoz. "A szezonom 2005. július 13-án kezdődött, és mire 2006. július 1-jén odaálltam a labda mögé Portugália ellen, 70-nél is több meccset játszottam le. Alig álltam a lábamon, szinte négykézláb mentem a tizenegyeshez" – emlékezett vissza a védő.

Akivel nem a fáradtság végez, azzal a média

A beszámoló kísértetiesen hasonlít Gerrard visszaemlékezéséhez, ő a 2004-es Európa-bajnokságról mondta ugyanezt.

Ugyanez történt a 2010-es dél-afrikai világbajnokságon is.

Németország 4-1-re mosta le Angliát a 2010-es vb-n - Steven Gerrard önéletrajzi könyvében azt írja, a kimenetel szempontjából nem számított Frank Lampard meg nem adott gólja Forrás: AFP

Az akkori angol szövetségi kapitány, Fabio Capello elmondta, szerinte miért nem nyer egy nagy tornát sem a válogatott. "Az angolok a legkevésbé frissek az összes válogatott közül, mert

Mire elkezdődik a torna, a játékosok teljesen kikészülnek. Akivel nem a fáradtság végez, azzal a média" – jelentette ki Capello. Ezzel valószínűleg az angol sajtó túlzott elvárásaira utalt, pedig a tévék máshogy is hatnak a ligára.

A Premier League úszik a milliárdokban

A Sky Sports és a BT a legújabb televíziós megállapodás során 5,6 milliárd fontot (kb. 2250 milliárd forint) fizetett a 2016-2019-es közvetítési jogokért, így a szövetség számítása szerint még a PL tök utolsó csapata is 150 millió font körül kaszál majd 2016-tól, míg a bajnok nagyjából 240 millióra számíthat évente. Ennyi pénzért pedig mindenki úgy ugrál, ahogy a tévécsatornák fütyülnek.

Már csak azért is, mert az angol nézőket nem érdekli a játékosok nyavalygása, sőt az év egyik csúcspontja a decemberi futballdömping és a karácsonyi PL-forduló – a stadionokban és a képernyők előtt is.

A szurkolók imádják a Boxing Day-fordulót Forrás: BBC

2016 februárjában az angol szövetség és a Premier League újra tárgyalóasztalhoz ült, hogy egyeztessen a téli szünet lehetőségéről, de a PL ügyvezető igazgatója, Richard Scudamore már korábban vázolta a patthelyzetet.

Érinthetetlen sorozatok

"Képzeljük el, mit mondanának a színházak, ha valaki közölné velük, hogy mostantól évi 60-70 előadással kevesebbet játszhatnának. Nos, pontosan ezért nem fogjuk csökkenteni a PL meccsszámát sem, tehát nem lesz kevesebb mérkőzés, így nem tudunk téli szünetet beiktatni" – szögezte le a Daily Mailnek a sportvezető.

Richard Scudamore, a Premier League ügyvezető igazgatója nem látja a megoldást Forrás: BBC


"A Football League (az angol labdarúgás másod-, harmad- és negyedosztályát magában foglaló szervezet) nem fogja elengedni a Ligakupát, hiszen innen származik a bevétele jelentős része. Vagy az angol szövetség nyúl az 1872-ben alapított FA-kupához? Dehogy, sőt a döntetleneket követő újrajátszásokat sem törlik majd el – már csak a kis klubok miatt sem. Az Exeter például 700 ezer fontot nyert a Liverpool elleni újrajátszással. Ismerem már ezeket az egyeztetéseket.

– mondja Scudamore.

A legjobb nem a PL-ből jött

Ugyanez a vita zajlott le nemrég Owen Hargreaves és Michael Owen között. Hargreaves szerint mindenképpen szükség lenne szünetre, akár csak egy hétre is, de lehetőség szerint többre, mire Owen azzal vágott vissza, hogy ugyan mikor pótolnák ezeket a meccseket.

A vicc kedvéért: összekerülhetünk velük?

Igen. A franciaországi Európa-bajnokság sorsolása szerint aki az angolok csoportjában, a B-ben a második helyen végez, az a magyar csoport (F) másodikjával játszik majd a nyolc közé kerülésért. Ehhez tehát az kell, hogy Anglia az orosz, a walesi vagy a szlovák válogatott mögé szoruljon, a magyar válogatottat pedig csak egy csapat előzze meg a portugál, osztrák, izlandi hármasból.

Mindenesetre tény, hogy Eriksson szerint a fizikai mutatói alapján az akkor Németországban játszó Owen Hargreaves volt a legjobb állapotban a 2006-os vb-n. Egyedül ő rúgta be a tizenegyesét a Portugália elleni negyeddöntőn, és őt választották a meccs emberének is.

A legfrissebb felvetés szerint nem bántanák a karácsonyi fordulókat, hanem januárban, az FA-kupa 3. köre után lenne a kéthetes pihenő. A február 19-ei egyeztetés után azonban az FA ügyvezetője, Martin Glenn csak annyit tudott mondani, hogy "a szünet jót tenne a kluboknak és a válogatottnak is, de nem könnyű átalakítani a versenynaptárat."

Az FA-kupából a BL-be?

Sokkal bőbeszédűbb volt ellenben, amikor a szövetség saját sorozatáról, az FA-kupáról kérdezték. Sietett leszögezni, hogy "2018-ig semmilyen változtatást nem eszközölhetnek a sorozatban az aláírt TV-szerződések miatt", majd arról beszélt, hogy már megkezdték az egyeztetéseket arról, hogy "az FA-kupa-győzelem Bajnokok Ligája-indulást érjen a nyertesnek, ezzel is emelve a sorozat rangját".

A játékosok és az edzők még sosem követelték olyan hangosan a téli szünet bevezetését, mint 2015-ben Forrás: Origo


A sorozat rangjáról annyit, hogy a Manchester City február végén tulajdonképpen a tartalékcsapatával állt ki a Chelsea ellen az FA-kupában, mert a csapatnak három napra rá Kijevben volt jelenése a BL-ben, még négy nappal később pedig a Liverpoollal csapott össze a Ligakupa-döntőben. 5-1-es vereség lett a vége.

A leggonoszabb dolog

A BBC felmérése szerint a játékosok 86 százaléka támogatná a téli szünetet, és mögöttük állnak a menedzserek is – Louis van Gaal például nemrégiben kijelentette,

A törekvésüket azonban sem a klubok, sem a sportszervezetek, sem a tévétársaságok, sem pedig a szurkolók nem támogatják. Változást egyedül az hozhatna, ha az egyre gyengébb nemzetközi szereplés miatt veszélybe kerülne a PL negyedik BL-helye, de erre az országrangsort meghatározó, úgynevezett UEFA-együtthatók alapján 2018-ig nincs reális esély.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!