Vágólapra másolva!
Ahogy azt korábban is lehetett sejteni, még azok az egyébként roppant alacsony hivatalos nézőszámok sem fedik a valóságot, amit az MLSZ kiad a fordulók után. Felcsúton nincs szükség kamuzásra. 

Korábban a fradisták számolták meg a szurkolókat egy bajnoki meccsen, hogy kiderüljön, legalább kétszer annyi nézőt írt hivatalosként az MTK, mint ahányan valóban kint voltak az örökrangadón, most pedig a 444.hu vette a nyakába az országot, hogy megszámolja, valójában hányan járnak NB I-es meccsekre Magyarországon.

A lap munkatársai a 22. fordulóban nézték végig a Paks-Vasas, a Felcsút-Videoton, az MTK-Békéscsaba, a Kispest-Ferencváros, az Újpest-Debrecen és a Haladás-DVTK mérkőzéseket, végigfotózták a szektorokat, és egyszerűen megszámolták, mennyi volt jelen a hivatalosan kiadott – egyébként nevetségesen alacsony – 13 332 nézőből a magyar stadionokban.

Felcsúton sincs tömeg, de legalább nem is állítják Fotó: Hajdú D. András - Origo /Andras D. Hajdu


A kísérlet eredményeként kiderült, hogy

a hivatalosan kiadott nézőszámnak csak a kétharmada igaz,

a 13 000 néző helyett a 444 tudósítói csak 9300 szurkolót számoltak össze a mérkőzéseken. Az egyetlen csapat, ahol nem játszottak a nézőszámmal, a Felcsút volt, a többi klubnál 20-40 százalékkal több szurkolót jelentettek le, mint ahányan valóban kint voltak a meccseken.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!