Vágólapra másolva!
Legyőzte az MTK-t, a Debrecent, a Videotont és a Ferencvárost, és a bajnokság harmada után az első helyen áll az NB I-ben a Vasas. Az angyalföldi futballklub a legtöbb meccsen a 60. perc után veszi át az irányítást, és míg tavaly perceken múlt a bennmaradása, idén a legerősebb védelemmel rendelkezik. Vajon mi a nagy feltámadás oka? Az átépítés előtt álló Illovszky-stadionban próbáltunk választ találni a kérdésre.

„Miért épp most írtok a Vasasról?” – fordul felénk álnaivan egy drukker az NB I első helyén álló fővárosi klub edzésén. A középkorú fanatikus, ha teheti, megnézi a gyakorlásokat, küzdjön akár a kiesés ellen, vagy legyen épp a középmezőnyben a csapat. Arra viszont már mindenki felkapja a fejét, hogy egy kör, azaz 11 forduló után aranyérmes helyen áll az a Vasas, amely az előző idényben az utolsó fordulóban tudta csak lehajrázni a Puskás Akadémiát, megmenekülve ezzel a kieséstől.

Mi lehet a titok?

A Vasas legjobb focistái most nincsenek itt a csapattal, Telkiben készülnek a felnőtt és az U21-es válogatott vb- és Eb-selejtezőire, sőt Michael Oenning vezetőedzőnek is váratlanul a válogatott edzőtáborába kellett mennie, Bernd Storck hívta meg honfitársát egy szerdai látogatásra.

A Vasas kapta eddig a legkevesebb gólt – hetet – az NB I-ben Fotó: Hirling Bálint - Origo


Távollétében az edzést a segítője, Ferenczi István tartja. Az egykori kilencszeres válogatott csatár népszerű a játékosok körében, a szerepe pedig elég sokrétű. Oenning jobbkezeként
ő a csapat erőnléti edzője, és

életkora ellenére a Vasas egyik legjobb fizikai állapotban lévő focistája.

Minden gyakorlatot végigcsinál, együtt cicázik és fut a társakkal. Ha kell, meccsen is beállhat, hiszen érvényes játékengedélye van. Idén áprilisban szerezte meg karrierje 100. élvonalbeli gólját, és szeptember 14-én – éppen a 39. születésnapján – a Testvériség SE elleni Magyar Kupa-meccsen is betalált büntetőből.

Ferenczi az Origónak azt mondta, nem szeretne megállni 100 gólnál, bár örül, hogy elkerülik a csapatot a sérülések, így nem kell beugrania. „Azért ott van bennem a kisördög, hogy jó lenne még focizni. De egy éve elvállaltam az erőnléti edzői állást, és ez a kettős szerep nem a legszerencsésebb. De ha sikerülne játszanom, persze örülnék.”

Ferenczi István játékosnak még, edzőnek már nagyon jó Fotó: Hirling Bálint - Origo

Az algériai születésű, de magyar anyától származó Remili Mohamed szerint Ferenczi igenis megüti a szükséges szintet. „Az erőnléte alapján még jó pár évig játszhatna, de erőnléti edzőként az ő keze is vastagon benne van a sikerekben” – mondja a csapattárs-edzőről.

Akit csak megkérdeztünk az Illovszky-stadionban, mindenki másban látta az idei remeklés okait. Ferenczi feladata volt nyáron, hogy megalapozza a játékosok erőnlétét,

az volt a cél, hogy erősebbek, gyorsabbak, fittebbek legyenek a játékosok, mint tavaly.

„Az edzéseken nagyon sokat kell futni, de ennek mindenki tudja az okát, ez az alapja a mostani taktikánknak – folytatja Remili. – Brutális erő kell ehhez a játékrendszerhez, és ezt az idei szezonkezdetre sikerült is megszereznünk. Azért kell, hogy a pályán a 60. perc után még át tudjunk gázolni az ellenfélen” – magyarázza a 31 éves játékos.

A jó erőben lévő Vasas-focisták nem bánják, ha a meccs az utolsó 30 percben dől el Fotó: Hirling Bálint - Origo

Ha megnézzük, mikor estek a Vasas idei góljai, megértjük, miről beszél a középpályás. A Debrecen ellen, 1-1-nél a 85. és a 88. percben szerzett két gólt Vaskó Tamás, a Videoton otthonában a 70. és a 80. percben rúgott gólokkal sikerült 2-1-re nyerni, a Fradi ellen a 89. percben esett a győztes gól, és a Honvéd ellen is a 73. percben sikerült épp Remilinek megdupláznia a Vasas-előnyt.

„Vannak edzések, amelyeket a játékosok nem annyira szeretnek, de ez a focival együtt jár. Természetesen én is megcsináltam minden edzést. Nem kell szeretni, el kell fogadni, amit kérünk, és akkor eredményes lesz a csapat. Kicsit összeszokottabb lett a Vasas, az edzőt is jobban megismerték a játékosok, jó a csapategység, ezért jöttek a jobb eredmények” – adta meg a siker receptjét Ferenczi, aki jó pár magyar klubban, így a Fradiban is megfordult, továbbá játszott Törökországban, és Németországban, Bulgáriában és Angliában.

Kérdésünkre, hogy mekkora lehet a véletlen szerepe a mostani helyezésben, azt válaszolta,

igenis megérdemelt az első hely, mert nagyon sokat tett érte a Vasas.

„Olyan csapatokat is sikerült legyőzni, amelyeknek az anyagi háttere és a játékosállománya is masszívabb a miénknél. Reméljük, ezt a helyet meg is tudjuk tartani.”

„Nagyon sokat tett hozzá a melóhoz. Példát mutat, és 39 évesen is kétszer kenterbe veri a játékosokat az edzéseken erőnlétileg, edzésmunkában” – ezt már az NB I góllövőlistáján öt találattal második Ádám Martin mondta Ferencziről. A 21 éves tehetség már nyolc éve a Vasasban focizik. A legfontosabb góljának az utolsó kettőt nevezte, mivel a Mezőkövesd elleni dupla hozzásegítette a Vasast ahhoz, hogy két vereség után ismét győzelmet érjen el.

A siker titkát két mondatban foglalta össze: „Összekovácsolt minket, hogy egy nagyon küzdelmes végjáték után tudtunk az élvonalban maradni, aztán volt egy jó kis alapozásunk, és nem volt nagy játékosmozgás a keretben. Összeértünk a mostani idényre, kőkeményen tudunk egymásért küzdeni.”

Ugyanerről érdeklődtünk Remili Mohamednél, aki szerint a fiatal és idősebb játékosok egyvelege mostanra érett be.

De ha már ott vagyunk az élen, nem szeretnénk sokkal lejjebb adni. Tudjuk persze, hogy lesznek hullámvölgyek, és ne feledjük, a vezetőség a biztos bennmaradást tűzte ki célul, hogy nyugodtabb szezonunk legyen, mint tavaly. Idén az egyik legerősebb fegyverünk, hogy összeállt a védekezésünk, eddig a legkevesebb gólt kaptuk.” Tizenegy meccsen összesen hét gólt szereztek a Vasas ellenfelei, az ezen a listán második Honvéd 10-et kapott.

A 21 éves Ádám Martin öt góljával második a góllövőlistán Fotó: Hirling Bálint - Origo

A csapatnak most 22 pontja van, tavaly 32 kellett a bennmaradáshoz. Remili szerint a cél, hogy télre meglegyen az a pontmennyiség, ami a bennmaradáshoz elég lesz. „Akkor majd újraértékeljük a helyzetet, és akár komolyabb terveket is szőhetünk, lehet majd nagyobbat álmodni.” A Vasas egyébként legutóbb 1977-ben volt bajnok, így az aranyérem – amire az egyik vasasos öt százalék esélyt lát – épp 40 év után jönne össze újra.

Szavazzon!

Ön szerint hányadik lesz a Vasas a bajnokság végén?

Van még egy fontos tényező: Michael Oenning új taktikája. „Ebben a 3-4-3-as rendszerben nem sokan játszanak Európában. A labdakihozatal során sokkal több olyan játékosunk van, aki szervezni tudja a játékot, védekezésben a háromból öt védő lehet, így elég masszívak tudunk lenni hátul is. Támadásban pedig a két szélső védő szinte középpályást játszik. Az én pozícióm, például, sokkal közelebb van a kapuhoz, mint tavaly, ezért több gólpasszt tudok adni, több gólt tudok rúgni” – jegyezte meg Remili, aki arra is figyel, hogy a sok biztatás, gratuláció miatt ne szálljon el a csapat. „Próbáljuk ezeket távol tartani a csapattól, mert az sem jó, ha folyamatosan magasztalnak minket.

Persze, rá lehet nézni a tabellára, de hétfőtől már a következő célra kell koncentrálnunk. Nem szabad beleélni magunkat, hogy az EL-ben vagy a BL-ben indulhatunk, mert az még nagyon messze van.”

Az előző idény azért is nehéz volt a Vasas számára, mert a feljutás után derült ki, hogy nem 16, hanem csak 12 csapatos lesz a bajnokság. „Éppen ezért szinte jobban örültünk a bennmaradásnak, mint az NB II-es bajnoki címnek. Reálisan a középmezőnyt célozhattuk meg, ami ugye a 10., a pont bennmaradó hely, ezért is volt olyan kemény a szezon.”

Kapusfronton is rendben van a Vasas Fotó: Hirling Bálint - Origo

Remili szerint azért is kezdhették jól a szezont, mert a nyitókörben az MTK, majd a többi csapat ellen rögtön úgy játszottak, mintha az életük, a majdani bennmaradásuk múlna azon a három ponton. „Ezek után rendre belehergeltük magunkat a győzelembe. Folyamatosan nyertünk, és a végén már ott álltunk, hogy nincs előttünk senki. Még most is furcsa ránézni a tabellára,

Azt sem felejti, hogy idén nyáron tényleg minden a Vasasról szólt. „Pont egy időben volt az a széria, amikor az olimpián a Vasas-sportolók jól szerepeltek, mi pedig talán épp a harmadik győzelmünket arattuk. Ekkor minden rólunk szólt, nagyon jó érzés volt. Remélem, ki tudjuk majd ezt tolni, és sokáig az élen maradunk.”

Kíváncsiak voltunk, hogyan éli meg a Vasas-sztorit egy légiós. A kanadai Manjrekar James Diósgyőrből igazolt a Vasashoz – előbbi klub utolsó, utóbbi első a bajnokságban. Ezek szerint James jelenti a különbséget? „Nem játszom túl sokat, ezért nem mondanám, hogy ez az igazság” – nevetett a 23 éves középpályás, aki eddig három meccsen 72 percnyi lehetőséget kapott.

A 31 éves Remili továbbra is kulcsembere az angyalföldieknek Fotó: Hirling Bálint - Origo

James volt egyébként a legoptimistább a megkérdezettek közül. „Én tényleg hiszek abban, hogy megnyerhetjük a bajnokságot.

Ha ugyanolyan mentalitásban futballozunk a jövőben is, mint eddig, akkor lehet esélyünk az aranyra.”

Ez esetben a Bajnokok Ligáját is célba vehetné a csapat, a légiós legalábbis a BL-szereplést nevezte meg élete nagy álmának. Négy éve futballozik Magyarországon, próbálja elsajátítani a nyelvet, és bár ezúttal angolul nyilatkozott, egyre jobban halad. Ebben nagy segítség számára a magyar barátnője, akivel együtt nézte az Eb-t. „Nagyon szorítottunk Magyarországnak. Több játékost is ismerek a nemzeti csapatból, ezért is nagyon drukkoltam.”

Már csak 24 perc Fotó: Hirling Bálint - Origo

A Vasasnál beengedik az edzésekre a szurkolókat is, tucatnyian figyelték, amint a két részre osztott csapat egyérintős cicázással fejlesztette a gyorspasszos játékot. Egész ügyesek voltak a játékosok, a rekord a 42 érintés volt, vállal, fejjel, sarokkal továbbtett labdát is láttunk.

Az edzést 30 perces futás vezette le. A mérések alapján mindenkinek meg van adva egy ideális pulzusszám, amelyet tartania kell a fél óra alatt, szükség esetén lassítva vagy gyorsítva. A jelek szerint mindenki az eszébe véste, hogy a Vasas-sikerek titka a megfelelő erőnléten alapszik.

A törzsszurkoló-újságíró véleménye

Megkértük Simon Zoltán újságírót, aki hosszú ideje kiemelten foglalkozik a csapattal, írjon arról: szerinte minek köszönheti a fővárosi csapat, hogy 11 kör után a favoritokat mind megelőzve első helyen áll az NB I-ben. „A Vasas évek óta szisztematikusan építkezik. Ehhez kapcsolódik, hogy a Vasas Kubala Akadémiának együttműködési megállapodása van a Siófokkal, olyan fiatalok kerülnek oda, akik még nem férnének be a Vasas első keretébe. Ennek a programnak volt köszönhető például a nagyon fiatal Szivacski Donát előretörése. Fél éve került vissza Siófokról a felnőtt válogatottba is meghívott Osváth Attila helyettesítésére, és olyannyira jól megy neki, hogy azóta gyakorlatilag kirobbanthatatlan a kezdőcsapatból.

A másik fontos tényező, hogy olyan légiósok vannak, akik valóban segítik a csapatot. Felix Burmeister és Kire Ristevski több poszton is bizonyított már a védekezésben, Jevgenyij Pavlov tavaly a góljai mellett tizenegyeseket harcolt ki, a legújabb szerzemény, Mahir Saglik termetében, stílusában és játékában is Kenesei Krisztián méltó utódja. A rutinos játékosokra, Czvitkovics Péterre, Remili Mohamedre szintén felnézhetnek a fiatalok, de ilyen személyiség Debreceni András és Vaskó Tamás is.

A kapus Vukasin Polekszics leigazolása is főnyeremény volt. Ameddig nem sérült meg, a csapat legjobbja volt, nagyon jó barátságba került Nagy Gergellyel és a többi tehetséges kapussal a klubnál, akik elleshették tőle a legfontosabb dolgokat edzéseken és meccseken, Nagy Gergely, amióta Polekszics kiesése miatt visszakerült a kapuba, élete formájában van. A csapatszellem nagyon erős, amikor Polekszics kiesett a Fradi elleni mérkőzésen, a győztes gólt szerző Pavlov a televízió nyilvánossága előtt üzenve kívánt a társaival együtt felépülést a kapusnak.

A Vasas több taktikai felállásban képes védekezni. Korcsmár, Debreceni, Vaskó, Burmeister és Ristevski egyaránt kiemelkedő képességű középső védő, Közülük Burmeister, Korcsmár és Ristevski a széleken is bevethető, Korcsmár szűrőként is. A szélső védők, Szivacski és Osváth, illetve a túloldalon Hangya rengeteget képesek futni, jól adnak be. Vida Máté és Berecz Zsombor a válogatott kapuját ostromolja, a szintén fiatal Ádám Martinnak megtalálták a posztját és a pontos feladatkörét, már 5 gólnál tart.

Michael Oenningnek az az előnye, amit a hátrányának tippeltek a kinevezésekor. Egyetemi válogatottnál dolgozott Németországban, így remek pedagógus, hisznek neki a játékosok. Jól szól a fiatalokhoz, a sérülésből visszatérni igyekvőkhöz, a rutinosabbakhoz és a kollégáihoz. A stábja olyanokból áll, akik magyar szinten kiemelkedő tudású és dörzsölt játékosok voltak. Vancsa Miklós ügyvezetőre, Keresztúri András technikai vezetőre, Kecskés Zoltán pályaedzőre, Ferenczi István erőnléti edzőre felnézhetnek a játékosok és hallgathatnak is rájuk, mert ismerik a futballisták élethelyzeteit a pályán és azon kívül is.”

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!