Szurkolói rendbontás után jött a bombagól és Hertha továbbjutás

Dárdai Pál, Hertha
Dárdai Pál csapata három forduló után nyeretlen az Európa Ligában
Vágólapra másolva!
A Német Kupa első fordulójában a Dárdai Pál vezette Hertha BSC 2-0-ra győzött a harmadik ligás Hansa Rostock otthonában, így bejutott a legjobb 32 közé.

Az első félidőben a berlini gárda futballozott mezőnyfölényben. Dárdai Pál tanítványai 63%-ban birtokolták a labdát, de a kaput csak egyszer sikerült eltalálniuk.

Dárdai Pál csapata megszenvedett a továbbjutásért Forrás: MTI/EPA/Clemens Bilan

A fordulás után sebességet váltott a Hertha. Nem sokkal a kezdés után Salomon Kalou került helyzetbe, de az elefántcsontparti támadó 14 méterről leadott kísérlete elkerülte a kaput. A 63. percben kétszer is gólt szerezhetett volna a Hertha: előbb Vladimir Darida jól helyezett lökete csattant a keresztlécen, majd a kipattanó után Kalou ollózott tíz méterről, azonban a Rostock kapusa, Janis Blaswich hatalmasat védett.

Negyed órával a rendes játékidő vége előtt szurkolói rendbontás miatt félbeszakadt a mérkőzés.

Német beszámolók szerint a berlini fanatikusok átdobtak egy görögtüzet a semleges szektorba, amely begyulladt, így tűz ütött ki a lelátón.

A berlini szurkolók miatt állt a mérkőzés Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Axel Heimken

Szűk negyedóra elteltével folytatódott a mérkőzés, és a hajrában a Herthának sikerült is megszereznie a vezetést. A 86. percben egy baloldali szöglet mindenki feje fölött elsuhant, azonban az érkező

Mitchell Weiser lecsapott a labdára és egy pattanás után, 16 méterről a jobb felső sarokba bombázott.

A továbbjutáshoz már ez is elég lett volna, de a 92. percben egy kontra után a bosnyák Vedad Ibisevic került százszázalékos ziccerbe, Mathew Leckie önzetlen átadása után, négy méterről már csak az üres kapuba kellett passzolnia. Dárdai Pál csapata ezzel hozta a kötelezőt, nagy küzdelemben ugyan, de

búcsúztatta a harmadosztályú Hansa Rostockot a Német Kupában.

Német Kupa, a 32 közé jutásért
Rostock-Hertha BSC 0-2 (0-0)
G.: Weiser (86.), Ibisevic (92.)

További eredmények:
BFC Dynamo-Schalke 04 0-2 (0-0)
G.: Konoplyanka (78., 90+1.)
Duisburg-Nürnberg 1-2 (0-2)
G.: Wolze (90+4.), ill. Behrens (21.), Margreitter (41.)
Paderborn-St. Pauli 2-1 (1-0)
G.: Wassey (41.), Antwi-Adje (79.), ill. Allagui (90+1.)