A Real-Granada párosítást eddig nem nagyon lehetett a rangadó jelzővel illetni. Azonban az újonc kiscsapat kiváló teljesítményt nyújt az idei szezonban: legyőzte a címvédő Barcelonát is, egyetlen vereségét pedig a Sevillától szenvedte el még a második fordulóban.
A Real Madrid a hétközi Bajnokok Ligája-baki után óriási lendülettel kezdte a meccset, és már a második percben megszerezte a vezetést egy szépségdíjas akció végén. Gareth Bale húzott el a jobb oldalon, befele cselezett, majd bal külsővel Benzema elé tekert, akinek közelről már rutinfeladat volt a kapuba belsőzni.
Az első félidő hosszabbításában a Chelsea-től 100 millió euróért igazolt Eden Hazard megszerezte első gólját a Real Madridban. Federico Valverde szerzett labdát a Granada térfelén, majd kiugratta a belga támadót, aki higgadtan átlöbbölte a labdát Rui Silva kapus fölött.
A második félidő elején növelte az előnyét a Real Madrid. A 2018-as aranylabdás, Luka Modric kapott egy visszatett labdát, és 23 méterről, elemi erővel kilőtte a jobb felső sarkot.
A 69. percben szépítettek a vendégek. A Courtois-t helyettesítő Alphonse Areola egy hazaadás után addig ügyetlenkedett, amíg összehozott egy tizenegyest, amit Darwin Machis értékesített.
A 77. percben szorossá tette a meccset a Granada. Egy jobboldali szögletet Victor Diaz csúsztatott meg a rövid oldalon, a középen berobbanó Domingos Duarte pedig hat méterről a kapuba kotorta a labdát.
Az utolsó negyedórában a vendégek hajtottak az egyenlítésért, de a madridiaknak is voltak helyzeteik, végül a 92. percben eldöntötték a mérkőzést. A jobbhátvéd Álvaro Odriozola futott fel a jobb oldalon egy kontratámadással, majd középre centerezett és a csereként beálló James Rodríguez közelről a hálóba lőtt.
A Real Madrid növelte előnyét a Granadával szemben, és győzelmével továbbra is vezeti a spanyol bajnokságot.
Tabella
Helyezés | Csapat | LM | GY | V | D | Gól | GK | Pont | Forma |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Real Madrid | 36 | 29 | 1 | 6 | 83-22 | 61 | 93 | GY GY GY GY GY |
2. | Barcelona | 35 | 23 | 5 | 7 | 72-43 | 29 | 76 | GY V GY V GY |
3. | Girona | 36 | 23 | 7 | 6 | 75-45 | 30 | 75 | GY GY GY D V |
4. | Atletico Madrid | 36 | 23 | 9 | 4 | 67-39 | 28 | 73 | V GY GY GY GY |
5. | Athletic Bilbao | 36 | 17 | 8 | 11 | 58-37 | 21 | 62 | D V GY D V |
6. | Real Betis | 36 | 14 | 8 | 14 | 48-43 | 5 | 56 | GY D GY GY D |
7. | Real Sociedad | 35 | 14 | 9 | 12 | 48-37 | 11 | 54 | D D V GY V |
8. | Villarreal | 36 | 14 | 13 | 9 | 60-60 | 0 | 51 | GY GY V GY GY |
9. | Valencia | 35 | 13 | 13 | 9 | 37-39 | -2 | 48 | GY V V V D |
10. | Getafe | 36 | 10 | 13 | 13 | 41-51 | -10 | 43 | D GY V V V |