Vágólapra másolva!
A labdarúgó Merkantil Bank Liga NB II. 7. fordulójának nyitómérkőzésén a másodosztály rangadóján a Vasas a listavezető DVSC-t fogadta az Illovszky Rudolf Stadionban.

A forduló előtt mindkét feljutásra esélyes csapat egy vereséggel állt, azonban jelentős különbség, hogy a Loki a siófoki döntetlenen kívül minden további mérkőzését megnyerte, a Vasas ellenben mindössze két győzelmet szerzett eddig.

A legutóbbi, Budaörs elleni idegenbeli vereséget edzőváltás is követett, Bene Ferenc helyett szombaton a második csapattól előléptetett Tóth András irányított.

A Debrecen, noha vezeti a tabellát, a város határain kívül még nem nyert mérkőzést a Merkantil Bank Liga mostani idényében. Az Illovszky Rudolf Stadion viszont jól kezdett, a mérkőzés elején Bódi beadását Bárány fejelte tisztán kapura, Jova azonban nagyot védett. Helyzetre helyzettel válaszoltak a hazaiak, Pekár szabadrúgását a kezdő csapatba ismét bekerülő Feczedin csúsztatta meg, Zöldesi viszont kitolta a léc alól a próbálkozást.

A 22. percben megint a debreceni kapus volt a főszereplő, ezúttal viszont negatív értelemben:

Silye baloldali beadását próbálta kiöklözni, ám a vizes labda gellert kapott és Zöldesiről a saját kapujába pattant.

A szünetig nem változott az eredmény, így 1-0-s hazai előnnyel mentek pihenőre a csapatok.

A második játékrész legelején aztán rögtön jött a debreceni egyenlítés,

Ferenczi készítette le a labdát fejjel Baráth Péter elé, aki átvette, majd Csató mellől, éles szögből a bal alsóba gurított.

A gól érezhetően feldobta a vendégeket, akik átvették a mérkőzés irányítását, ám Ferenczi és Szécsi kísérletéből sem született újabb gól. A meccs utolsó harmadára mindkét edző cserékkel próbált frissíteni saját csapatán, többek között Balajti Ádám és Tischler Patrik is pályára lépett, ám ők sem tudtak lendítani a támadójátékon.

A 89. percben aztán nagyon közel került a győztes gólhoz a Vasas, Silye centerezését azonban két debreceni védő némi szerencsével szögletre tisztázta az ötösön belülről. A hajrában más említésre méltó esemény nem történt, így 1-1-es döntetlennel zárult a találkozó.