Magabiztosan nyert a Ferencváros a Zalaegerszeg ellen

ZTE, Ferencváros
Hatalmas volt a csata a ZTE és a Fradi meccsén
Vágólapra másolva!
A masszívan védekező Zalaegerszeg labdarúgócsapata 68 percen át megvalósította azt, amit elképzelt a Ferencváros elleni NB I-es mérkőzésen. A vendégcsapat sikeresen rombolt, a Fradi nehezen találta meg az ellenszert a zalaiak ellen. Aztán a Fradi megrázta magát, két perc alatt két gólt lőtt és eldöntötte a három pont sorsát. A Fradi továbbra is veretlen az NB I-ben.

A Ferencvárosnak kedden véget ért a Bajnokok Ligája szezon, Szergej Rebrov csapata mostantól az NB I küzdelmeire koncentrálhat. Mivel a következő szezontól csak a magyar bajnok számolhat azzal, hogy vagy a BL-ben, vagy az El-ben főtáblás lehet (a többi hazai kupainduló az Európa Konferencia Ligában szerepelhet), a Fradinak nagyon fontos, hogy ismét megnyerje a bajnokságot. A meccstől előzetesen azt lehetett várni, hogy egy masszív vendégcsapat próbál pontot szerezni az Üllői úton.

Már a 3. percben érdekes jelenet játszódott le a Fradi kapuja előtt. Blazic rosszul adott haza, Dibusz a labdát a ZTE támadójába, Babatiba rúgta, onnan a kapu felé csorgott a labda, de Dvali az utolsó pillanatban menteni tudott a gólvonal előtt.

1. félidő
28Bojan Sankovic
2. félidő
81Erik Németh
80Somalia
80Robert Mak
76Zoran Lesjak
76Bence Gergényi
72Aissa Laidouni
71Benjamin Babati
71Artem Favorov
71Tokmac Chol Nguen
70Roko Baturina
68Aissa Laidouni
66János Szépe
60Isael
60Franck Boli
56Filip Dragoner
Összeállítások
Ferencvárosi TC4-2-3-1
ZTE FC3-5-2
Football Pálya
90
Dénes
Dibusz
7
10
Tokmac
Chol Nguen
20
Robert
Mak
21
Endre
Botka
25
Miha
Blazic
26
Marcel
Heister
18
Dávid
Sigér
70
Franck
Boli
88
93
Aissa
Laidouni
10
Benjamin
Babati
42
Norbert
Könyves
44
Bence
Gergényi
27
Bence
Bedi
25
Artem
Favorov
19
János
Szépe
18
Bojan
Sankovic
4
Zoran
Lesjak
5
Dávid
Bobál
7
Patrik
Vass
16
Dávid
Zimonyi

Ferencvárosi TC

Kezdők
90Dénes Dibusz
7Somalia
80
10Tokmac Chol Nguen
71
20Robert Mak
80
21Endre Botka
25Miha Blazic
26Marcel Heister
18Dávid Sigér
70Franck Boli
60
88Isael
60
93Aissa Laidouni
72
68
1Ádám Bogdán
5Abraham Frimpong
8Lovrencsics Gergő
11Oleksandr Zubkov
14Igor Kharatin
15Adnan Kovacevic
19Bálint Vécsei
22Roko Baturina
70
77Myrto Uzuni
92Michal Skvarka
97Varga Roland
33Lasha Dvali
Cserék

ZTE FC

Kezdők
10Benjamin Babati
71
42Norbert Könyves
44Bence Gergényi
76
27Bence Bedi
25Artem Favorov
71
19János Szépe
66
18Bojan Sankovic
28
4Zoran Lesjak
76
5Dávid Bobál
7Patrik Vass
16Dávid Zimonyi
71Filip Dragoner
56
22Aleksandar Tanasin
20Barnabás Kovács
46Bence Kocse
95Márton Gyurján
6Daniel Szalai
17Sandro Semedo
9Márk Koszta
8Mátyás Tajti
1Patrik Demjén
3Erik Németh
81
24László Papp
Cserék

A 9. percben újabb ZTE-helyzet maradt ki. Ekkor Dibusz egy ZTE-szögletet ütött rossz helyre, Lesjak lőhetett, de fölé durrantott. A 15. percben hatalmas Fradi-lehetőség maradt ki. Heister beadását Isael a zalaiak kapusának, Demjénnek fejelte oda. Innentől kezdve kissé leült a meccs, a Fradi darált folyamatosan, de nem tudott eredményes lenni. Az első félidő 0-0-s döntetlennel ért véget.

A második félidőben a 48. percben Somalia óriási helyzetet hagyott ki, amikor 1 méterről Demjénbe lőtte a labdát. Minden egyes eltelt perc a ZTE malmára hajtotta a vizet, de már a 60. percben járt a meccs, amikor a Zalaegerszeg még mindig tartotta a döntetlent. De már csak nyolc percig. A 68. percben ugyanis egy FTC-szöglet után Laidouni a védők feje felett átszálló labdát közelről a kapuba lőtte. Ezzel megtört a jég, 1-0-ra vezetett a Ferencváros.

Innentől kezdve a ZTE csapatának kellett volna támadnia, de két perc múlva újabb gólt kapott a vendégcsapat: a Fradi létszámfölényben, 4 a 3 ellen vitte fel a labdát, Ubkov Baturinához passzolt, aki megszerezte a hazai együttes második gólját. A Ferencváros két perc alatt gyakorlatilag eldöntötte az egész mérkőzést, mert innentől kezdve nem volt reális esély arra, hogy a vendégek két gólt szerezzenek. Gyakorlatilag amit 68 perc alatt felépített a ZTE az öt perc alatt dőlt romba a zalaiak szempontjából.

Innentől kezdve a Fradi csak arra figyelt, hogy a játékosai sérülés nélkül megússzák a meccset, a ZTE pedig semmit nem tudott érdemben hozzátenni a mérkőzéshez. A Fradi végül magabiztosan 2-0-ra nyert és a mezőny egyetlen csapataként veretlen az NB I-ben.

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Ferencvárosi TC 31 22 4 5 78-28 50 71
GY
GY
D
GY
GY
I
2.
Paksi FC 31 16 9 6 48-40 8 54
V
V
V
GY
D
I
3.
Fehérvár FC 31 16 10 5 55-39 16 53
GY
GY
D
V
GY
I
4.
Puskás Akadémia FC 31 13 8 10 53-33 20 49
GY
GY
GY
V
GY
I
5.
DVSC 31 13 12 6 47-44 3 45
V
GY
V
GY
V
I
6.
MTK Budapest 31 12 12 7 41-58 -17 43
GY
D
GY
V
V
I
7.
ZTE FC 31 12 13 6 52-57 -5 42
GY
V
D
GY
GY
I
8.
DVTK 31 11 12 8 48-56 -8 41
V
D
GY
D
V
I
9.
Kecskeméti TE 31 11 14 6 40-44 -4 39
V
V
GY
D
D
I
10.
Újpest FC 31 11 16 4 45-62 -17 37
V
V
V
V
GY
I
Teljes lista