Élő közvetítés
Ausztria
ÉLŐ
Franciaország
Vágólapra másolva!
Az angol FA-kupa harmadik fordulójában az amatőr Marine együtteséhez látogat a Premier League-ben jelenleg a negyedik helyen álló, Bajnokok Ligája-résztvevő Tottenham Hotspur csapata, amelyet már nagyon várnak a helyiek.

A világ talán legrangosabb nemzeti kupasorozatának harmadik fordulójában még soha nem találkozott egymással két csapat, amelyik ennyire távol lett volna egymástól az angol futballpiramisban: míg a Spurs az élvonalban szerepel, addig a Marine a kilenc osztályos liga rendszer nyolcadik vonalában (Non League Division One Northern North West) áll a hatodik helyen.

Azonban a Liverpooltól hét mérföldre (kb. 11 km) északra fekvő tengerparti város csapata is patinásnak mondható: az 1894-ben alapított Marine bizony már 127 éve aktív az angol fociban, és még egy Guinness-rekordot is tart: Roly Howard 1972-tól 2005-ig volt a csapat edzője, aminél hosszabb karriert egy csapat kispadján egyetlen edző sem tud felmutatni, írja cikkében a BBC.

Ég és föld

A Spurs jelenleg a világ leggazdagabb klubjai közé tartozik, 2019-ben átadott 62 ezres stadionja 1 milliárd fontba került, és jelenleg az egyik legmodernebbnek számít a földkerekségen. Ehhez képest a Marine Travel Arena a maga 389 fős főlelátójával, és 3185 fős befogadóképességével, nagyjából akkora, mint egyetlen szektor a Spurs stadionjában.

Az aprócska, drótkerítéssel körbevett stadion körül lakóházakkal, üzletekkel és pubokkal teli utcák futnak, a labdaszedő srácok némelyike pedig eleve a kerítésen túl járőrözik, hogy egyből becsöngethessenek ahhoz a szerencsés lakóhoz, akinek a kertjében landolt a labda egy-egy célt tévesztett lövés után.

Majd a szomszéd néni visszaadja a lasztit Forrás: BBC Sports

A kispadok is karnyújtásnyira vannak a házaktól, és van olyan focibarát lakó, aki már nagyon várja a nagy napot, január 10-én.

"Pár méterre vannak a házak, biztos, hogy lesz olyan, aki megkérdezi José Mourinhót, hogy elfogad-e tőle egy pohár vörösbort" – mondja Paul Leary, a Marine elnöke.

A Spurs, amelyikben az angol válogatott Harry Kane, Dele Alli, Toby Alderweireld vagy éppen a világbajnok kapus, Hugo Lloris mellett válogatott játékosok sora játszik, meg fogja kapni az őt megillető tiszteletet. A vörös szőnyeget, amelyen majd besétálhatnak a klub épületébe, már el is vitték a tisztítóba, a koronavírus-járvány előtt alkalmanként 200 fontért esküvőkre bérbe vehető nagy termet pedig már elő is készítették a vendég öltöző számára.

Kifogástalan ellátásra lehet számítani Forrás: BBC Sports

A londoniak vezetői sem fognak csalódni a villanyradiátorokkal otthonosan meleggé varázsolt, Leary által szerényen csak "öt csillagos"-nak nevezett étkezd láttán.

Spurs-drukkerek a kicsikért

Az 1964 óta több mint 2000 Marine-meccsen jelenlévő törzsszurkoló, Barry Lenton szerint nem fognak csalódni a londoniak, az amatőrligaszerte jól ismert Marine-vendégszeretetet illetően.

Az egyetlen dolog, amely miatt mindenki szomorú a városban, hogy a klub történetének legfontosabb meccsét nézők nélkül kell megrendezni a koronavírus-járvány miatt. Mielőtt a kormány szigorításai életbe léptek volna, úgy volt, hogy 500 szurkoló jelen lehet a mérkőzésen, az üres lelátók azonban nem csak lelkileg, de anyagilag is megviselik a klubot.

Paul Leary, a Marine klubelnöke Forrás: BBC Sports

A foci azonban olykor még mindig megmutatja az igazi arcát:

Spurs-drukkerek több közösségi gyűjtést is indítottak, hogy ellensúlyozzák a Marine veszteségét, a klub pedig 5000-nél is több 10 font értékű virtuális jegyet adott el a találkozóra.

Az egyik amerikai Spurs-szurkolói csoport annyi pénzt gyűjtött, hogy reklámhelyet tudott venni a pálya körül, míg a Liverpool FC egykori legendás játékosa, a városban élő Jamie Carragher alapítvány révén alkalmi mezszponzora lesz a Marine-nak.

A találkozóra 2021. január 10-én, magyar idő szerint 18 órától kerül sor, és ezúttal biztos, hogy nem csak a jól megszokott két újságíró ül majd a sajtó számára fenntartott helyeken.

Mindent egy helyen az Eb-ről