A spanyol labdarúgó-bajnokság 33. fordulójában az FC Barcelona bombameglepetésre 2-1-re kikapott a Granada csapatától a Camp Nou Stadionban, ezzel pedig a katalán csapat óriási lehetőséget szalasztott el, ugyanis egy győzelemmel átvehette volna a vezetést a tabellán - a szezon során először.
A találkozó 66. percében Pablo González Fuertes játékvezető elküldte a kispadtól Ronald Koemant, az FC Barcelona holland edzőjét.
Nem sértettem meg a negyedik játékvezetőt, holott állítása szerint ez történt. Úgy érzem, inkább csak a figyelem középpontjába akart kerülni. Mondtam valamit tiszteletteljesen, de ő erre nem a legszebben válaszolt"
– nyilatkozta az esetről a holland szakember, akit a liga fegyelmi bizottság két mérkőzésről tiltott el. A spanyol sajtó szerint a bíró jelentésében azt írta, azért álltotta ki Koemant, mert azt mondta a negyedik játékvezetőnek: "vaya personaje", ami nagyjából úgy fordítható: "micsoda egyéniség"
Koeman kétmeccses eltiltása azt jelent, hogy a holland edző nem ülhet le a kispadra a Valencia és az Atlético Madrid elleni mérkőzésen - utóbbi akár a bajnoki címről is dönthet, hiszen a két csapat között két pont a különbség.