Fegyelmi eljárást indított az UEFA a Real, a Barcelona és a Juventus ellen

UEFA logo, Alexander Ceferin
UEFA president Aleksander Ceferin walks past a sign with the UEFA logo after attending a press conference following a meeting of the executive committee at the UEFA headquarters, in Nyon, Switzerland on December 4, 2019. (Photo by Fabrice COFFRINI / AFP)
Vágólapra másolva!
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) szerdán bejelentette, hogy megindította a fegyelmi eljárást a Real Madrid, az FC Barcelona és a Juventus ellen, mert továbbra sem léptek ki az Európai Szuperligából.

Az UEFA múlt pénteken közölte, hogy a Szuperliga 12 alapító klubjából kilenccel megállapodott a visszaintegrálódás feltételeiről, a másik három viszont fegyelmi eljárás elé néz, mert nem írta alá a kötelezettségvállalást.

A húszcsapatosra tervezett Európai Szuperliga létrehozását április 19-én jelentették be, az alapítók között hat angol, valamint három-három olasz és spanyol klub volt, ugyanakkor a tervet magas rangú politikai, valamint sportszakmai körökben, a nemzetközi (FIFA) és az európai szövetség részéről is széles körű ellenérzés fogadta. A szurkolói csoportok szintén heves kritikákat fogalmaztak meg a tervezett sorozattal kapcsolatban.

A Juventus, a Barcelona és a Real Madrid nem hagyja magát Forrás: AFP/Marco Bertorello

Ezek után elsőként a Manchester City jelentette be, hogy visszalép a szerepléstől, majd utána a Chelsea, az Arsenal, a Liverpool FC, a Manchester United és a Tottenham Hotspur is kihátrált a kezdeményezésből. Hamarosan az Atlético Madrid és az Internazionale is visszalépett a Szuperligától, amelynek a tervek szerint 15 állandó résztvevője lett volna. Végül az AC Milan is elhatárolódott az új sorozattól, amelynek így hivatalosan három tagja maradt.

Florentino Pérez, a Real Madrid és a Szuperliga elnöke korábban azt közölte, hogy a klubok nem léphetnek ki, csupán a nyomás hatására ezt kellett mondaniuk. A Spiegel című lap beszámolója szerint a Szuperliga csapatai 23 évre kötelezték el magukat 167 oldalas szerződésükben, amely szerint legkorábban három év elteltével, és csak büntetési díj ellenében lehet kilépni.

Az Európai Szuperligáról megjelent cikkeinket ide kattintva olvashatja.