Vágólapra másolva!
Szurkolói rendbontás miatt az Olympique Lyont és a másodosztályú FC Paris-t is kizárták a labdarúgó Francia Kupából.

A két csapat december 17-ei, egymás elleni mérkőzését hivatalosan mindkét klub vesztesen zárta, azaz kiesett - döntött hétfőn a szövetség fegyelmi bizottsága.

A legjobb 32 közé jutásért rendezett fővárosi meccs 1-1-es állásnál félbeszakadt a szünetben,

mert a két együttes szurkolói petárdákat lőttek egymásra, egy részük pedig a játéktérre menekült a rendőrségi beavatkozás elől.

Szurkolói rendbontás miatt zárták ki a két csapatot Forrás: AFP/Bertrand Guay

A FC Paris következő öt hazai találkozóját semleges helyszínen köteles megrendezni, emellett 10 ezer eurós bírságot is kapott, míg a Lyon szurkolói a mostani szezon végéig nem kísérhetik el idegenbe kedvenceiket, legalábbis nem lehetnek ott a lelátó azon részén, amelyet a vendégdrukkereknek tartanak fenn. A klub 52 ezer eurós bírságot is fizet, és felfüggesztve a kupa következő idényéből is kizárták.

A mostani szezonban szurkolói rendbontás miatt már félbeszakadt az OGC Nice-Olympique Marseille, az RC Lens-Lille OSC és az Olympique Lyon-Olympique Marseille meccs is, de Montpellier-ben, Angers-ban, és St. Étienne-ben is voltak lelátói zavargások.