Vágólapra másolva!
Az angol labdarúgó-bajnokság 23. fordulójában a Liverpool 3-1-re legyőzte a Crystal Palace csapatát a Selhurst Parkban, míg az Arsenal 0-0-s döntetlent játszott a Burnley csapata ellen az észak-londoni Emirates Stadionban.

A Liverpool csapatából továbbra is hiányzott az Afrika-kupán szereplő Mohamed Szalah, Sadio Mané és Naby Keita. Őket leszámítva Jürgen Klopp bombaerős csapatot küldött pályára a Crystal Palace ellen. A találkozó esélyese a Liverpool volt, amely a kilenc bajnoki meccsét megnyerte a londoni csapat ellen, amely legutóbb 2017 áprilisában tudott diadalmaskodni a Mersey-parti gárda ellen. A Liverpool már az elején nekirontott a Palace-nak és már a nyolcadik percben megszerezte a vezetést. Andy Robertson szögletére Virgil Van Dijk robbant be, és az ötös sarkáról védhetetlen gólt fejelt.

Virgil Van Dijk a második gólját szerezte az idei szezonban Forrás: AFP/Daniel Leal

A folytatásban sem változott a játék képe. A Liverpool jószerivel egykapuzott, és a 32. percben a sokadik helyzetéből megszerezte a második gólját. Robertson tökéletes keresztlabdáját Alex Oxlade-Chamberlain vette le mellel, és egy pattanás után nyolc méterről kilőtte a kapu jobb oldalát.

  • A 2017/18-as szezon kezdete óta ez volt Robertson 43. gólpassza a Premier League-ben. Ennél csak a Manchester City karmestere, Kevin De Bruyne adott többet (52).

A folytatásban feltámadt a Palace, és akár ki is egyenlíthetett volna, de a Liverpool brazil kapusa, Alisson Becker hatalmas bravúrokat mutatott be. Az 55. percben aztán összejött a szépítés a Palace-nak. Jeffrey Schlupp gyönyörű kiugratásával Jean-Philippe Mateta lépett ki ziccerben, lövés helyett viszont a balján érkező Odsonne Edouardnak passzolt, akinek már csak az üres kapuba kellett lőnie a tehetetlen Alisson mellett.

Remek hangulat volt a Palace-Pool meccsen Forrás: AFP/Daniel Leal

A szépítés után is a Palace irányította a játékot, a Liverpool pedig kontrajátékra rendezkedett be. Patrick Vieira csapata a 83. percben egyenlíthetett volna, de Michael Olise kapura emelt labdáját Alisson óriási bravúrral ki tudta paskolni. A 89. percben aztán eldöntötte a meccset a Liverpool. A portugál válogatott Diogo Jota harcolt ki egy könnyű síppal befújt tizenegyest, amit a brazil Fabinho váltott gólra, ezzel a Liverpool behúzta a három pontot, és kilenc pontra megközelítette a listavezető Manchester Cityt.

Az Arsenalnak óriási szüksége volt a győzelemre, ugyanis Mikel Arteta csapata a legutóbbi négy meccsén nyeretlen maradt, a BL-szereplés eléréséhez viszont mindenképpen hozni kellene a kötelező győzelmeket. Ehhez tökéletes ellenfélnek tűnt az utolsó helyen álló Burnley, amely legutóbb október 30-án tudott meccset nyerni a Premier League-ben.

Ashley Westwood blokkolja a norvég Martin Odegaard lövését Forrás: AFP/Glyn Kirk

Az Arsenal az első félidőben közel 80%-ban birtokolta a labdát, de nem tudta megszerezni a vezetést. A Burnley teljesen veszélytelen volt, és még szerencséje is volt, mert Ashley Westwoodot egy brutális talpalásért már a 25. percben le kellett volna küldeni a pályáról, de David Coote játékvezető megkegyelmezett neki egy sárgával.

A második félidőben az Arsenal 75%-ban birtokolta a labdát, folyamatosan dolgozta ki a helyzeteket, de akkor sem lőtt volna gólt, ha reggelig tart a meccs, így maradt a gólnélküli döntetlen. A Burnley így nyolc meccs óta nyeretlen a Premier League-ben, az Arsenal pedig minden sorozatot figyelembe véve öt meccs óta nem tudott nyerni.

Premier League, 23. forduló
Crystal Palace-Liverpool 1-3 (0-2)
Arsenal-Burnley 0-0
Leicester-Brighton 1-1 (0-0)

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Manchester City 38 28 3 7 96-34 62 91
GY
GY
GY
GY
GY
2.
Arsenal 39 28 5 6 91-29 62 90
GY
GY
GY
GY
GY
3.
Liverpool 38 24 4 10 86-41 45 82
V
D
GY
D
GY
4.
Aston Villa 38 20 10 8 76-61 15 68
GY
D
V
D
V
5.
Tottenham Hotspur 38 20 12 6 74-61 13 66
V
V
GY
V
GY
6.
Chelsea 38 18 11 9 77-63 14 63
GY
GY
GY
GY
GY
7.
Newcastle United 38 18 14 6 85-62 23 60
GY
GY
D
V
GY
8.
Manchester United 38 18 14 6 57-58 -1 60
D
V
V
GY
GY
9.
West Ham United 38 14 14 10 60-74 -14 52
V
D
V
GY
V
10.
Crystal Palace 38 13 15 10 57-58 -1 49
GY
D
GY
GY
GY
Teljes lista
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!