Vágólapra másolva!
Az angol labdarúgó-bajnok 31. fordulójában a West Ham United 2-1-re legyőzte az Everton csapatát a londoni olimpiai stadionban, míg a Tottenham hazai pályán öt gólt lőve kiütötte a Newcastle együttesét.

A West Ham United győztes gólját Jarrod Bowen lőtte, aki az idei szezonban már 17 gólban (9 gól és 8 gólpassz) vállalt szerepet. A 25 éves angol játékosnál csak Mohamed Szalah (30) és Szon Hung Min (18) vállalt több gólban szerepet, míg Harry Kane szintén 17 ponttal áll a kanadai táblázaton.

Lampard kinevezése egyelőre nem jött be a liverpooli csapatnál Forrás: AFP/Ben Stansall

A Frank Lampard vezette Everton a legutóbb három meccsén három piros lapot kapott. Pontosan annyit, amennyit a csapat legendás edzője pályafutása 609 meccse alatt összegyűjtött.

Az Everton ezzel a vereséggel továbbra is a 17. helyen áll a tabellán, és csak három ponttal előzi meg a kieső helyen álló Watford csapatát. Igaz, Lampard együttese két meccsel kevesebbet játszott.

A Tottenham öt gólt lőve kiütötte a Newcastle együttesét.

Az észak-londoniak egymást követő harmadik találkozójukon gyűjtötték be a három pontot a Premier League-ben, míg a Newcastle sorozatban harmadszor kapott ki.

Dejan Kulusevski, a Tottenham svéd válogatott játékosa az első tíz bajnoki meccsén öt gólpasszt adott. Csak két játékos volt, akinek 21 éves kora előtt több asszisztja volt az első 10 bajnoki mérkőzésén: Lee Sharpe és Arjen Robben (6).

Premier League, 31. forduló:
West Ham United-Everton 2-1 (1-0)
Tottenham Hotspur-Newcastle United 5-1 (1-1)

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Manchester City 38 28 3 7 96-34 62 91
GY
GY
GY
GY
GY
2.
Arsenal 39 28 5 6 91-29 62 90
GY
GY
GY
GY
GY
3.
Liverpool 38 24 4 10 86-41 45 82
V
D
GY
D
GY
4.
Aston Villa 38 20 10 8 76-61 15 68
GY
D
V
D
V
5.
Tottenham Hotspur 38 20 12 6 74-61 13 66
V
V
GY
V
GY
6.
Chelsea 38 18 11 9 77-63 14 63
GY
GY
GY
GY
GY
7.
Newcastle United 38 18 14 6 85-62 23 60
GY
GY
D
V
GY
8.
Manchester United 38 18 14 6 57-58 -1 60
D
V
V
GY
GY
9.
West Ham United 38 14 14 10 60-74 -14 52
V
D
V
GY
V
10.
Crystal Palace 38 13 15 10 57-58 -1 49
GY
D
GY
GY
GY
Teljes lista
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!