Vágólapra másolva!
A hétfői sajtóértesüléseknek megfelelően ingyen a Konferencia-ligában címvédő AS Roma labdarúgócsapatához igazolt Paulo Dybala.

A 28 éves argentin válogatott támadó szerződtetését szerdán jelentette be hivatalosan az olasz fővárosi egyesület, amely hozzátette, három évre szóló megállapodást kötött a játékossal.

Dybala a Twitter-oldalán azt írta a bejelentéssel kapcsolatban, hogy

számára "megtiszteltetés lesz" José Mourinho vezetőedzővel dolgozni, valamint kiemelte, hogy egy olyan csapathoz igazolt, amely felszálló ágban van,

és most helyezi le az egyesület "jövőjének erős alapjait".

A 34-szeres argentin válogatott Dybala öt olasz bajnoki címet és négy Olasz Kupát nyert a Juventusszal, amelyhez 2015-ben a Palermóból igazolt. A torinói csapatban 293 tétmérkőzésen 115 gólt szerzett, majd az idén lejárt a szerződése és nem hosszabbítottak vele.

Paulo Dybala hároméves szerződést kötött az AS Romával Forrás: AFP/Glyn Kirk

Ő a negyedik új játékosa a Romának, amelyhez a mostani átigazolási időszakban érkezett a középpályás Nemanja Matic, a kapus Mile Svilar, valamint a védő Zeki Celik.

Az AS Roma hatodik lett a Serie A legutóbbi kiírásában, az első alkalommal kiírt Konferencia-ligát pedig május végén a holland Feyenoord 1-0-s legyőzésével hódította el.