Következő mérkőzések
Románia
15:002024. június 17.
Ukrajna
Belgium
18:002024. június 17.
Szlovákia
Vágólapra másolva!
A Paks 1-0-ra legyőzte a vendég Debrecent a labdarúgó NB I 8. fordulójának szombat délutáni nyitómérkőzésén.

Az első félidőben a labdabirtoklást és a támadásokat tekintve is kiegyenlített volt a küzdelem, a hazaiak azonban valamivel pontosabbak voltak, és az egyik lehetőségüket gólra váltották.

Fordulás után a Debrecen futballozott veszélyesebben, a hajdúságiak megpróbáltak sokat tenni az egyenlítésért, miközben a hazaiak elsősorban az eredmény megőrzésére koncentráltak. A hajrában egyre nagyobb nyomás nehezedett a paksi kapura, de a védelem állta a sarat, s a hazaiak végül a lefújásig megőrizték minimális előnyüket.

A Tolna megyei együttes két vereség után tudott javítani,

míg a hajdúságiaknak ez sorozatban a harmadik vereségük idegenben, vendégként változatlanul nyeretlenek.

4Sárga lapAlexandros Kiziridis
18GólBalázs Balogh
42Sárga lapÁkos Kinyik
54Sárga lapBence Lenzsér
78Sárga lapTamás Kádár
80Sárga lapAttila Osváth
Összeállítások
Paksi FC4-2-3-1
DVSC4-3-2-1
Football Pálya
31
Gergő
Rácz
18
Gergő
Gyurkits
12
Gábor
Vas
9
Lukács
Bőle
5
Olivér
Tamás
3
Zsolt
Gévay
88
Richárd
Nagy
23
Barnabás
Varga
24
Bence
Lenzsér
2
Ákos
Kinyik
22
József
Windecker

Paksi FC

Kezdők
31Gergő Rácz
18Gergő Gyurkits
12Gábor Vas
9Lukács Bőle
5Olivér Tamás
3Zsolt Gévay
88Richárd Nagy
52
23Barnabás Varga
24Bence Lenzsér
54
2Ákos Kinyik
42
22József Windecker
27Bálint Szabó
21Kristóf Papp
14Tamás Kádár
87
78
11Attila Osváth
80
8Balázs Balogh
82
18
6János Hahn
87
25Barnabás Simon
32Milán Szekszárdi
42Norbert Szélpál
26Patrik Volter
Cserék

DVSC

Kezdők
42Alex Hrabina
70Sámuel Major
37Tamás Farkas
25Nimród Baranyai
22Bence Sós
15Christian Manrique
6Georgios Neofytidis
1Raul Balbarau
10Balázs Dzsudzsák
11János Ferenczi
21Oleksandr Romanchuk
23Dorian Babunski
69
31Zsombor Bévárdi
89Alexandros Kiziridis
82
4
77Péter Baráth
88Márk Szécsi
4Sylvain Deslandes
33József Varga
29
92Sana
95Peter Olawale
94Dusan Lagator
Cserék

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Ferencvárosi TC 33 23 5 5 80-30 50 74
D
GY
GY
V
GY
2.
Paksi FC 33 17 9 7 51-42 9 58
V
GY
D
D
GY
3.
Puskás Akadémia FC 33 15 8 10 60-35 25 55
GY
V
GY
GY
GY
4.
Fehérvár FC 33 16 11 6 55-40 15 54
D
V
GY
V
D
5.
DVSC 33 14 13 6 49-48 1 48
V
GY
V
GY
V
6.
Kecskeméti TE 33 13 14 6 45-45 0 45
GY
D
D
GY
GY
7.
DVTK 33 12 12 9 50-56 -6 45
GY
D
V
GY
D
8.
MTK Budapest 33 12 13 8 43-62 -19 44
GY
V
V
V
D
9.
ZTE FC 33 12 14 7 54-60 -6 43
D
GY
GY
D
V
10.
Újpest FC 33 11 18 4 45-67 -22 37
V
V
GY
V
V
Teljes lista

Mindent egy helyen az Eb-ről