Vágólapra másolva!
Gazdag Dániel csapata, a Phiadelphia Union bejutott az észak-amerikai profi fociliga döntőjébe, miután hazai pályán 3-1-re legyőzte a címvédő New York City FC-t. A magyar válogatott középpályás szerezte csapata második gólját.

A 17-szeres magyar válogatott focista természetesen a kezdőcsapatban kapott helyet és végig pályán volt a mérkőzésen. Először a 16. percben talált a kapuba, azt a gólját azonban les miatt nem adta meg a játékvezető.

A gól nélküli első félidő után a címvédő New York-i csapat az 57. percben Maximiliano Moralez révén ugyan megszerezte a vezetést, amivel viszont brutális bosszút váltott ki: az Union a 65. és a 76. perc között három gólt szerzett. A másodikat a 67. percben Gazdag Dániel lőtte közvetlen közelről.

A liga legértékesebb játékosa-díjról (MVP) szégyenletesen kigolyózott magyar focista 36. meccsén a 23. gólját szerezt az Unionban, amelyik így megnyerte a Keleti Főcsoportot.

Már ezzel is klubtörténelmet írt a csapat, de november 5-én még ezt is túlszárnyalhatják, ha a döntőben idegenben legyőzik a Los Angeles FC együttesét, amelyik szombaton az Austin FC elleni 1-0-s sikerrel vívta ki a döntőbe jutást.

Eredmény, MLS, Keleti Főcsoport, döntő:
Philadelphia Union–New York City 3–1
gól: Carranza 65., Gazdag 67., Burke 76., ill. Moralez 57.