Újabb megdöbbentő nyilatkozatot adott a nagyképű magyar focista

A 32 éves játékos 2012-ben igazolt a német Borussia Dortmundhoz, ahol a két szezonja alatt 1 meccs, azon belül 19 perc jutott neki a Bajnokok Ligája-döntőig jutó első csapatban. Akkor vált igazán ismertté Magyarországon, amikor még a német tartalékcsapat tagjaként magáról önfényezve, a magyar válogatottról pedig lekicsinylően beszélt egy interjúban. Bajner egy friss nyilatkozatában elmondta, hogy szerinte azért nem tudott kiteljesedni, mert pechjére akkoriban világklasszisok szerepeltek a csapatban.
„Minden idők talán legjobb Dortmundjában játszottam, ezt azonban akkor még nem tudtam.
Ha olyan csapathoz kerültem volna, mint amilyen a mostani, akkor könnyebb dolgom lett volna."
Később az angol Ipswich Town játékosaként is volt egy olyan nyilatkozata, miszerint azért cserélték már le az egyik meccs első félidejének vége előtt, mert az edzője szerette volna, ha megtapsolják őt a nézők.
Bajner utoljára a jelenleg NB II-es Pécs játékosa volt, ahonnan 2021 nyarán távozott, azóta nincsen csapata. Tavaly novemberben az a hír járta, hogy a dél-afrikai Kaizer Chiefs próbajátékra hívta őt, de decemberben már haza is utazott Magyarországra. Az utánpótlás-válogatott játékos ezt a történetet azonban egy friss interjúban cáfolta.
„Ezt az egész történetet a média fújta fel.
Amikor leszálltam Dél-Afrikában a repülőről, akkor az emberek felismertek, fényképezkedtek velem és azt kezdték el híresztelni, hogy a Kaizer Chiefshez szerződöm. Ez azonban nem volt igaz.
Előtte, novemberben viszont a SuperSport United valóban meghívott, ám a repülés előtt rohamom volt, alig kaptam levegőt, így a sürgősségi osztályra kerültem.
A kórházban szívizomgyulladást diagnosztizáltak, amely a koronavírus következménye is lehetett. Ezután közel két hónapig nem is sportolhattam."
Bajner elárulta, lehetséges, hogy már nem is láthatjuk többé profi csapatnál.
„A motivációmmal és a hozzáállásommal nincs gond,
sok bajnokságban versenyképes lehetek még, de lehet, hogy inkább befejezem a profi futballt
és a családi vállalkozásban folytatom Dél-Afrikában. Ez ellentmondásosnak hangozhat, de döntenem kell, hogy maximálisan tudjak koncentrálni valamelyikre."