Vágólapra másolva!
A Liverpool vereséggel kezdte az új évet, hétfő este 3-1-re kikapott a Brentford otthonában a Premier League-ben. Jürgen Klopp bosszús volt a meccs után és mérgében az angol bírókat szidta.

A Brentfordtól les miatt két gólt is elvettek az első félidőben, majd a második játékrész elején a Liverpool uruguayi csatára, Darwin Nunez is lesről talált be, ezért az ő gólját is érvénytelenítették. Jürgen Klopp csapata 2-1-es állásnál az egyenlítésért küzdött, ám ez nem sikerült, ráadásul a hajrában újabb gólt kapott, amit a német edző szerint nem kellett volna megadnia Stuart Attwell játékvezetőnek, mert Ibrahima Konatét fellökte Bryan Mbuemo.

Arra a kérdésre, hogy beszélt-e a játékvezetővel az eset után, sajátos választ adott Klopp.

dühöngött a német tréner.

Jürgen Klopp szerint a játékvezetők általában válaszra sem méltatják Forrás: AFP/Oli Scarff

"A szezon előtt azt tanácsolták nekünk, hogy a játékosoknak óvatosnak kell lenniük ezekben a pillanatokban, mert a játékvezetők figyelni fognak rá. Ennek ellenére a futballisták ezt kihasználják, a bírók pedig tétlenül végignézik és továbbengedik az ilyen szabálytalanságokat" - tette hozzá Klopp.

A Liverpool továbbra is a hatodik helyen áll a bajnokságban,

négy ponttal lemaradva a negyedik Manchester United mögött, amely egy meccsel kevesebbet játszott.

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Arsenal 37 26 5 6 88-28 60 84
V
GY
GY
GY
GY
I
2.
Manchester City 35 25 3 7 87-33 54 82
GY
GY
GY
GY
GY
I
3.
Liverpool 36 23 4 9 81-38 43 78
V
GY
V
D
GY
I
4.
Aston Villa 36 20 9 7 73-53 20 67
D
GY
GY
D
V
I
5.
Tottenham Hotspur 35 18 11 6 69-58 11 60
GY
V
V
V
V
I
6.
Newcastle United 35 17 13 5 78-56 22 56
GY
GY
V
GY
GY
I
7.
Manchester United 34 16 12 6 52-51 1 54
V
D
D
GY
D
I
8.
Chelsea 35 15 11 9 70-59 11 54
GY
V
D
GY
GY
I
9.
West Ham United 36 13 13 10 56-70 -14 49
GY
V
V
D
V
I
10.
AFC Bournemouth 36 13 14 9 52-63 -11 48
D
V
GY
GY
V
I
Teljes lista