Vágólapra másolva!
A legendás holland játékos, Arjen Robben két éve fejezte be a profi karrierjét. A kiváló szélső harminckilenc évesen mindössze 2 óra 58 perc alatt futotta le a rotterdami maratont.

A Cheslea-ben, a Real Madridban és Bayern Münchenben is megfordult 37 klasszis két éve döntött úgy, végleg befejezi a futballt.

Az egykori kiváló szélső a hétvégén lefutotta a rotterdami maratont. A 39 éves egykori focista rekoridő alatt, mindössze 2 óra 58 perc alatt teljesítette a 42 kilométeres távot.

Robben körülbelül négy és fél perc alatt futott le egy kilométert!

Robben a holland mellett angol, spanyol és német bajnoki címeket is begyűjtött, a Bayernnel nyert Bajnokok Ligáját, európai Szuperkupát és klubvilágbajnokságot. A válogatott színeiben 2003 és 2017 között 96 meccsen jutott szóhoz, és 37-szer volt eredményes. A nemzeti együttessel világbajnokságon 2010-ben ezüst-, 2014-ben bronzérmes lett.