Édesanyjának üzent a történelmi siker után a kupadöntős Budafok edzője

MÁTYUS János
Budapest, 2023. április 5. Mátyus János, a budafoki csapat vezetőedzője a labdarúgó MOL Magyar Kupa elődöntőjében játszott Budafoki MTE - Vasas FC mérkőzésen a fővárosi Budafoki MTE Sporttelepen 2023. április 5-én. A Budafok 3-0-ra nyert és bejutott a döntőbe. MTI/Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
A másodosztályú Budafoki MTE szerdán történelmi tettet hajtott végre, ugyanis az élvonalban utolsó Vasas legyőzésével fennállása során először jutott be a labdarúgó MOL Magyar Kupa döntőjébe. Mátyus János, a budafoki csapat vezetőedzője érthetően nagyon boldog volt a lefújás után, az M4 Sportnak adott interjújában pedig először édesanyjának üzent.

"A legfontosabb embertől, az édesanyámtól" - válaszolta Mátyus arra a kérdésre, hogy kitől kapott először üzenetet. Szeretettel köszöntöm innen is, jó egészséget, még száz évet mama. Nyilván rengeteg barát, szimpatizáns ilyenkor jelentkezik. Elképesztő hangulat volt, köszönök mindenkinek mindent, a szurkolóinknak, a vezetőinknek, elnök úrnak. Fantasztikus estén vagyunk túl, reméljük, lesz még egy hasonló.

Én tudom, mit jelent ez, sajnos már nagyon régen, de én is játszottam kupadöntőt, reméljük, hogy hasonló sikerrel járunk majd néhány hét múlva, de most örüljünk minden pillanatnak.

Mátyus János döntőbe vezette a budafoki csapatot a labdarúgó MOL Magyar Kupában Forrás: MTI/Kovács Tamás

Szeretném megragadni az alkalmat, hogy az elődömnek, Csizmadia Csabának, illetve az előző sportigazgatónak, Oláh Lórántnak is kifejezzem a gratulációmat, ők is bőven benne vannak a sikerben" – fogalmazott a Budafok vezetőedzője a Vasas legyőzése után.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!