Vágólapra másolva!
A labdarúgó NB I 26. fordulójában a Zalaegerszeg hazai pályán gól nélküli döntetlent játszott a Kisvárda ellen.

Nagyobb helyzetek nélküli első félidőt láthatott a közönség. A hazaiak többet birtokolták a labdát, de egy kivételtől eltekintve nem jelentettek veszélyt a kapura: a 29. percben Ikoba fejese után a keresztléc mentette meg a Kisvárdát a góltól. A vendégek csak a védekezésre összpontosítottak, alig akadt lehetőségük a kontrákra, Demjén kapusnak az első félidőben szinte egyáltalán nem volt dolga.

A második játékrész egy nagy kisvárdai helyzettel indult, Demjén bravúrral hárított. A folytatásban visszakerült a korábbi unalmas mederbe a játék, rengeteg volt a hiba, a szabálytalanság.

A félidő derekán egy pontrúgás után ismét a zalaegerszegi kapusnak kellett nagyot mentenie, de ezt leszámítva a sárga lapok játszották a főszerepet.

A hajrá sem tartogatott izgalmakat, s végül igazságosnak mondható döntetlen született.

A vendégek sorozatban harmadszor játszottak döntetlent és már hat kör óta nyeretlenek, míg a kedden kupadöntőbe jutott hazaiak otthon öt bajnoki óta veretlenek, de a bennmaradás kivívásáért nagy küzdelemre számíthatnak a folytatásban.

OTP Bank Liga, 26. forduló:
ZTE FC-Kisvárda Master Good 0-0

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Ferencvárosi TC 33 23 5 5 80-30 50 74
D
GY
GY
V
GY
2.
Paksi FC 33 17 9 7 51-42 9 58
V
GY
D
D
GY
3.
Puskás Akadémia FC 33 15 8 10 60-35 25 55
GY
V
GY
GY
GY
4.
Fehérvár FC 33 16 11 6 55-40 15 54
D
V
GY
V
D
5.
DVSC 33 14 13 6 49-48 1 48
V
GY
V
GY
V
6.
Kecskeméti TE 33 13 14 6 45-45 0 45
GY
D
D
GY
GY
7.
DVTK 33 12 12 9 50-56 -6 45
GY
D
V
GY
D
8.
MTK Budapest 33 12 13 8 43-62 -19 44
GY
V
V
V
D
9.
ZTE FC 33 12 14 7 54-60 -6 43
D
GY
GY
D
V
10.
Újpest FC 33 11 18 4 45-67 -22 37
V
V
GY
V
V
Teljes lista