Vágólapra másolva!
A Philadelphia Union Gazdag Dániel góljával 1–0-s előnyt szerzett a mexikói Atlas ellen a CONCACAF Bajnokok Ligájában, a magyar játékos halálos fenyegetéseket kezdett el kapni a közösségi médiában.

A Philadelphiában játszott első mérkőzésen Gazdag Dániel a 89. percben tizenegyesből juttatta előnyhöz csapatát. A gólt ide kattintva tekinthetik meg.

Gazdag Dániel elképesztő formában futballozik Forrás: Philadelphia Union/Twitter

A Twitteren azóta több fenyegető üzenet is megjelent a magyar játékosnak és venezuelai csapattársának, José Martíneznek címezve - derült ki a Nemzeti Sport oldaláról.

– írta egy felhasználó, a bejegyzéséhez egy pisztolyról készült képet csatolva.

– jelent meg egy tweet egy férfi levágott, jégkockák és üdítőitalok között hűtött fejét ábrázoló kép mellett.

– írta egy másik felhasználó egy cetlire, amely elé 6 pisztolytöltényt helyezett, az erről készített fotó pedig szintén elérhető volt egy ideig a Twitteren. Gazdag Instagram-fiókja alatt kommentek százait írták guadalajarai szurkolók, akik már „várják" mexikói érkezését.

Gazdag kulcsfontosságú mérkőzésen szerzett gólt, ezen kívül a mérkőzés közvetítése során annyi látszott, hogy a gólöröm során rövid ideig ellenfele, Diego Barbosa arcába nevetett – persze ezeknek sem kellene fenyegető üzenetekhez vezetniük, de valószínűleg ez hergelte az indulatokat.

A párharc visszavágóját jövő szerdán játsszák Guadalajarában.

CONCACAF BL
NEGYEDDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
Philadelphia Union (egyesült államokbeli)–Atlas (mexikói) 1–0 (Gazdag 89. – 11-esből)
Kiállítva: Santamaría (Atlas, 45+4.)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!