Vágólapra másolva!
Orosz Pál, az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója kuriózumnak nevezte, hogy a labdarúgócsapat sorozatban ötödször nyerte meg az OTP Bank Ligát.

"Jobb úgy ünnepelni a bajnoki címet, ha a pályán nyer a csapat, de nagy az öröm, mert megdolgoztunk ezért a sikerért" - mondta a sportvezető röviddel azt követően, hogy pénteken biztossá vált a klub történetének 34. bajnoki aranyérme a második Kecskemét kispesti vereségével. -

fogalmazott.

Legutóbb ez a bravúr 48 évvel ezelőtt az ősi rivális Újpestnek jött össze, míg a Ferencváros klubrekordot állított be, erre ugyanis korábban csak egyszer, még 1909 és 1913 között volt képes.

A sportvezető hozzátette, a biztos első hely tudatában is százszázalékosan odateszi majd magát a Ferencváros a szombati mérkőzésén,

amelyen a Kisvárda lesz a vendége a Groupama Arénában. Ahogy fogalmazott, "nem alibi hangulat" lesz.

Orosz Pál szerint kuriózum, hogy a Fradi egymás után ötször lett bajnok Forrás: fradi.hu

"Nem az a kérdés, hogy jön-e nehezebb időszak, hanem hogy mikor. Nekünk ezalatt kisebb lett az előnyünk" - beszélt Orosz Pál a bajnokcsapat tavaszi hullámvölgyéről, amely öt nyeretlen mérkőzést foglalt magában.

A sportvezető a szezon legemlékezetesebb mérkőzései között az Európa-ligában bemutatott menetelést említette, külön kiemelve a Monacóban aratott győzelmet, illetve a Trabzonspor nyitókörös felülmúlását,

amikor a csapat már a mérkőzés legelején emberhátrányba került, mégis sikerült nyernie.

"Szeretnénk elérni a Bajnokok Ligája-csoportkört. Ez a kimondott cél, de akkor sem esünk kétségbe, ha Európa-liga csoportkör jön össze megint" - mondta a következő idénnyel kapcsolatban Orosz Pál.

A Ferencváros vezetőedzője, Sztanyiszlav Csercseszov arról beszélt a klub honlapján, hogy a hétfői derbin aratott siker "nagy lökést adhat a hátralévő meccsekre", szerinte az ott mutatott játékkal eredményesek lehetnek a Kisvárda ellen is.

Sztanyiszlav Csercseszov szeretné a szurkolókkal megünnepelni az újabb bajnoki címet Forrás: MTI/Mónus Márton

fogalmazott az orosz szakember.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!