Vágólapra másolva!
Az angol labdarúgó FA-kupa-döntőben a bajnok Manchester City 2-1-re legyőzte a városi rivális Manchester United csapatát, ezzel Pep Guardiola együttese a második trófeáját nyerte meg az idei szezonban, jövő héten pedig triplázhat, ha megnyeri az olasz Internazionale elleni Bajnokok Ligája-döntőt.

Erik ten Hag és Pep Guardiola együttese az idei szezonban kétszer találkozott egymással. Az Etihad Stadionban rendezett bajnokin a City megalázó 6-3-as verést mért a Unitedra, az Old Traffordon viszont a Vörös Ördögök nyertek 2-1-re. Mindkét csapat remek formában készült a találkozóra, hiszen a Manchester United a legutóbbi négy bajnoki mérkőzését megnyerte, a City pedig február eleje és május vége között 25 meccset játszott le veretlenül, ezzel pedig megnyerte fennállása kilencedik bajnoki címét és bejutott a Bajnokok Ligája döntőbe is.

A Manchester United 21. alkalommal szerepelt az FA-kupa-döntőben, ami rekordnak számít a sorozat történetében. Azonban ez volt az első alkalom, hogy a városi rivális Manchester Cityvel csapott össze a fináléban.

Óriási volt az érdeklődési a manchesteri házidöntőre Forrás: AFP/Adrian Dennis

A Manchester City a legerősebb kezdőjével állt fel, egyedül a kapuban volt változása, ahol Ederson helyén a kapukapus, a német Stefan Ortega kapott szerepet. A Unitedban azonban több komoly hiányzó is volt. Sérülés miatt nem játszhatott az argentin világbajnok Lisandro Martínez, a brazil Antony és a francia támadó, Anthony Martial sem.

A City az Ortega - Walker, Dias, Akanji - Stones, Rodri - Silva, De Bruyne, Gündogan, Grealish - Haaland összeállításban, a United pedig a De Gea - Wan-Bissaka, Lindelöf, Varane, Shaw - Casemiro, Fred - Fernandes, Eriksen, Sancho - Rashford kezdőtizeneggyel kezdte a találkozót.

A Manchester City elképesztő tempóban kezdte a találkozót, és már a középkezdés után, a 13. másodpercben megszerezte a vezetést. Egy előreívelés után Kevin De Bruyne vívott fejpárbajt Victor Lindelöffel, a svéd védő azonban középre fejelte ki a labdát, az érkező İlkay Gündoğan pedig kapásból, 19 méterről védhetetlen gólt lőtt a bal felső sarokba.

  • Gündoğan 13. másodpercben lőtt gólja az FA-kupa-döntők történetének leggyorsabb gólja lett. Az eddigi rekorder a korábbi francia válogatott Louis Saha volt, aki az Everton játékosaként a 25. másodpercben találta be a Chelsea elleni 2009-es fináléban.

A folytatásban a Manchester City közel 60%-ban birtokolta a labdát, kis túlzással cicázott a Manchester Uniteddal, de nem tudta növelni az előnyét.

A 31. percben aztán a semmiből összehozott egy tizenegyest a Manchester United.

Egy előrevágott labdát Aaron Wan-Bissaka fejelt el Jack Grealish mellett, majd a City támadója véletlenül belekapott a labdába. Paul Tierney játékvezető nem ítélt büntetőt, de a VAR-szobából a fülére szóltak, hogy nézze vissza az esetet, majd miután ez megtörtént, a büntetőpontra mutatott. A labda mögé Bruno Fernandes állt oda, és higgadtan a kapu jobb oldalába gurított a balra vetődő Ortega mellett.

  • Bruno Fernandes góljának köszönhetően ez volt az első olyan FA-kupa-döntő, amelyen mindkét csapat kapitánya gólt lőtt.

A Manchester United egyenlítése után sem változott a játék képe, Pep guardiola csapata kontrollálta a meccset, Erik ten Hag együttese pedig gyors kontrákkal próbált veszélyeztetni.

A második félidőt aztán a City megint óriási tempóban kezdte, majd az 51. percben egy újabb gyönyörű Gündoğan-góllal ismét vezetést szerzett.

Kevin De Bruyne állt oda egy jobb oldali szabadrúgáshoz, de beívelés helyett visszanyeste a labdát a tizenhatosra, a második hullámban érkező Gündoğan pedig kapásból a jobb alsó sarokba lőtt.

A folytatásban is a Manchester City akarata érvényesült, a 61. percben pedig a mérkőzés is eldőlhetett volna, amikor Kevin De Bruyne ziccerbe került, de a belga karmester 11 méteres lövését David De Gea lábbal védeni tudta.

A második félidőben a Manchester United első lehetőségére a 69. percig kellett várni. Ekkor a csapat házigólkirálya, az angol válogatott Marcus Rashford lőhetett 19 méterről, de a bombája pár centivel elsuhant a kapu fölött.

A csapatkapitány Ilkay Gündogan volt a Manchester City hőse Forrás: AFP/Adrian Dennis

A 71. percben újabb ziccert hagyott ki a Manchester City. Grealish balról belőtt labdáját Erling Haaland lőtte nyolc méterről kapura, azonban De Gea bravúrral védett, a kipattanóra érkező Gündoğan pedig lesről lőtt a kapuba, így nem lett meg a mesterhármas a német válogatott középpályásnak.

A kihagyott helyzet után majdnem büntetett a Manchester United.

A kontratámadásból a csereként beállt Alejandro Garnacho tört kapura, a tizenhatos bal sarkából megcélozta a hosszú sarkot, de a gyönyörű tekerése pár centivel elment a kapu mellett.

Az argentin Alejandro Garnacho remekül szállt be a meccsbe Forrás: AFP/Glyn Kirk

A hajrában a Manchester United mindent megtett az egyenlítésért, Ten Hag a felívelések miatt pályára küldte a 197 centis Wout Weghorstot, de a holland támadó beállásával sem lett veszélyesebb a csapata.

A 92. percben aztán a semmiből így is majdnem összejött az egyenlítés a Manchester Unitednak.

Egy kapu előtti kavarodás után Raphaël Varane elé került a lecsorgó labda, a francia világbajnok azonban a kivetődő Ortegába lőtte a ziccert, a kipattanót pedig a csereként beállt Scott McTominay a felső lécre fejelte.

A Manchester City ezzel története során hetedszerre nyerte meg az FA-kupát, Pep Guardiola pedig a futballtörténelem első edzője lehet, aki két különböző csapattal is triplázni tud. A katalán edző a 2008/09-es szezonban nyerte meg a Barcelonával a bajnokságot, a spanyol Király-kupát és a Bajnokok Ligáját. A Cityvel pedig most megnyerte a Premier League-et és az FA-kupát, jövő szombaton pedig az olasz Internazionale elleni BL-döntőben lesz jelenése a csapatának.

  • Az angol labdarúgásban Pep Guardiola lett a harmadik edző, aki egynél több szezonban (2018/19-ben is) is megnyerte a bajnokságot és az FA-kupát is. Korábban csak Arsene Wenger (1997/98 és 2001/02) és Sir Alex Ferguson (1993/94, 1995/96 és 1998/99) tudott többször is duplázni.

FA-kupa, döntő:
Manchester City-Manchester United 2-1 (1-1)
gólszerzők: Gündoğan (1., 51.), ill. Fernandes (33. -11-esből)